Boros Károly 1940. március 1-jén született Csíkszentdomokoson. Teológiai tanulmányait 1959 és 1965 között a gyulafehérvári szemináriumban végezte, ahol a szintén csíkszentdomokosi születésű Márton Áron püspök szentelte pappá 1965. április 25-én.
Papi szolgálata során számos erdélyi és felvidéki településen tevékenykedett: káplánként Madéfalván és Gyergyóalfaluban, majd plébánosként Kapnikbányán, Petrillán, Lónyaitelepen és Csíktaplocán. Nyugdíjazása után a felvidéki Egyházkarcsán, Dunaszerdahely közelében folytatta lelkipásztori szolgálatát.
2000 és 2012 között a felcsíki, oldalcsíki és gyimesi főesperesi hivatal vezetője volt.
A kommunista diktatúra éveiben többször is zaklatták, megfigyelték, három alkalommal pedig az életére törtek. 1973. november 1-jén Kapnikbányán merényletet terveztek ellene, majd Zündapp motorjával Erzsébetbányára menet ért támadás, később Gyulafehérvárra utazva dobálták meg kövekkel a vonatát – de minden alkalommal csodás módon megmenekült.
– vallotta.
Lelkipásztori munkája során közösségépítő tevékenysége is kiemelkedő volt: az ő idejében épült fel Csíktaplocán a ravatalozó és a Taplocához tartozó csibai templom.
Kiemelkedő szerepe volt az Ezer Székely Leány Napja újraindításában is: az Ezer Székely Leány Alapítvány alapító elnökeként segítette a népi ünnep méltó visszahelyezését a közösségi életbe.
Az ő érdeme, hogy 2003-ban bemutatták Csíksomlyón az István, a király rockoperát, és ezzel kezdetét vette számos, tömegeket megmozgató kulturális rendezvény a Hármashalom-oltárnál.
Szívügyének tekintette a Mária-tisztelet elmélyítését: plébánosi szolgálata idején több mint húsz éven át minden hónap 12. napján engesztelő szentmisét és virrasztást tartottak Csíktaplocán, amelynek szellemi öröksége a csíksomlyói elsőszombati Mária-köszöntőkben él tovább.
Szűknek bizonyult a csíktaplocai templom pénteken délután, amikor Boros Károly gyémántmiséjét (hatvanéves évfordulós szentmise) ünnepelték. Számos paptestvér, egykori híve és tisztelője vett részt az eseményen. A szentmise elején Czikó László csíktaplocai plébános köszöntötte a jelenlévőket. Ezt követően Bálint Emil felcsíki főesperes felolvasta a Gyulafehérvári Főegyházmegye vezetőinek – Kovács Gergely érsek és Kerekes László segédpüspök – ünnepi üzenetét.
Boros Károly köszöntötte azokat is, akik – bár fizikailag távol – lélekben vele ünnepeltek.
„A mai technikai lehetőségeknek köszönhetően a szentmise közvetítését sokan követik különböző településekről és régiókból, sőt, a határon túlról is.
– osztotta meg az egybegyűltekkel.
„A mai nap nem az én személyemről szól – nem is szeretném, hogy önmagamat ünnepeltessük. Ezt mindig igyekeztem elkerülni.
– mondta az ünnepelt.
A szentbeszédben Boros Károly az Oltáriszentség valóságos jelenlétéről tett tanúságot: „A pap és az Oltáriszentség szorosan összetartoznak. Jézus maga a főpap, aki az utolsó vacsorán alapította meg a szentmisét: »Ezt cselekedjétek az én emlékezetemre.« Nemcsak kortársainak akart üdvösséget hozni, hanem mindenkinek, aki a történelem folyamán kegyelmére nyitott” – fejtegette.
Ezt követően két személyes élményt is megosztott. Tíz évvel ezelőtt Dunaszerdahelyen egy missziós szentmisén, áldoztatás után az oltáron egy két-három centiméteres, húsra emlékeztető darabot talált. Későbbi laboratóriumi vizsgálatok szerint emberi szívizomszövet volt, AB vércsoporttal. Ez a különleges élmény örökre megerősítette hitét az Oltáriszentség valóságában. Három héttel ezelőtt, egy otthoni szentmise során, a felajánláskor belső hangot hallott: „Egy vér vagyunk.” A szentostya forróságát is érezte. Ez a jel szintén megerősítette Krisztus valóságos jelenlétében való hitét.
– hangsúlyozta.
„Nem csupán egy évfordulót ünneplünk, hanem a Gondviselő Isten hat évtizedes kegyelmét. Gyermekkoromtól kezdve számos életveszélyes helyzetből mentett meg Isten: ló taposása, szakadékba zuhanás, üldöztetések közepette való megmenekülés. Mindezért csak hálát adhatok.
– mondta el még a szentmise végén a gyémántmisés nyugalmazott esperes.