Ezúttal a korábbi évektől eltérően a gyergyószentmiklósi főtéri park másik felén, a Szent Miklós szobor lábánál tartották meg az első adventi gyertya meggyújtásának ünnepségét. Egy óriási adventi koszorú köré sorakoztak fel a város lakói, akikben élt a vágy, hogy egy év kihagyás után ismét közösen indulhassanak el az adventi várakozás útján.
Elsőként Fórika Sebestyén, a Gyergyószentmiklósi Művelődési Központ igazgatója köszöntötte a jelenlévőket.
– mondta.
„Ma elkezdődik az a bizonyos utazás, amelyen együtt könnyebben haladhatunk a betlehemi jászol felé. Életünk útja nem egy sétagalopp, ezt mindannyian tudjuk. Gondoljátok csak végig, hogy hányszor bocsátottunk már meg?
– sorolta a kérdéseket Kerekes Mónika unitárius lelkész, kiemelve, hogy Isten is jelen van ezen a közös gyertyagyújtáson, és kérte a jelenlevőktől, hogy az ünnepre való készülésben ne a sütés, főzés, rohanás legyen az előtérben.
Gál Hunor, a Munkás Szent József Római Katolikus és az Örmény Katolikus Templom plébánosa fogalmazta meg Isten felé a kéréseket, mondott imát, és áldotta meg az adventi koszorú első gyertyáját és a lángját, amit a jelenlévők
átadtak egymásnak, majd hazavittek otthonaikba.
A Blessing baptista dicsőítő csoport zenével, énekkel tette még szebbé a közös pillanatokat, majd a Gyergyószentmiklósi Városi Könyvtár munkatársai olvasták fel a következő hétre szóló adventi gondolatokat, amelyek idén
nem kijelentések, hanem kérdések, amelyeket mindenki magának kell megválaszoljon.
Ezek a kérdések is útjukra indulnak hétfőn reggel, hogy minél több emberhez elérjenek az online csatornák, a telefonos üzenetek révén.
Az adventi koszorú második gyertyáját a Szent Miklós napi rendezvények miatt, december 5-én, 11 óra 30 perckor gyújtják majd meg Gyergyószentmiklós főterén.