Egyéb kategória

Háziorvosi recept alapján vehetők majd át a jódtabletták

{L1}

Közzétette az egészségügyi minisztérium azt a rendelettervezetet, amely szabályozza, hogy a lakosság miként jut majd hozzá a szaktárca által megrendelt kálium-jodid tablettákhoz, amelyeket egy esetleges nukleáris baleset esetén, az egészségügyi ártalom megelőzésére kell bevenni.

Azt követően, hogy a háziorvosok nem kívántak részt venni a tabletták szétosztásában, a szaktárca tervei szerint azokat egyes gyógyszertáraknak adják át a megyei egészségügyi igazgatóságok, a jogosultak pedig háziorvosi recept alapján vehetik át azokat.

A rendelettervezet szerint a 40 évesnél nem idősebb lakossági korcsoportok kapnak majd kálium-jodidot, az indoklás szerint azért, mert a jódprofilaxis, azaz a pajzsmirigy jódblokkolásának potenciális előnye annál nagyobb, minél fiatalabb az egyén.

A tervek szerint a jódtablettákat szétosztó gyógyszertárak listáját a későbbiekben, honlapján teszi közzé az egészségügyi minisztérium, azt pedig, hogy egyes patikák mekkora készletet kapnak ezekből, a megyei egészségügyi igazgatóságok határozzák majd meg. A jogosultak a háziorvosuktól kapott recept alapján vehetik majd át a tablettát a gyógyszertárban, aláírva egy átvételi elismervényt.

A kálium-jodidot csakis egy esetleges nukleáris eseményt, balesetet követő órákban szabad bevenni, hatósági felhívására

– írja a tervezet. A rendelettervezet egyelőre véleményezési fázisban van, az érvénybe lépését követő hét napon belül kell majd az egészségügyi igazgatóságok kiutalják a gyógyszertárak számára a jódtablettákat.

Erre vonatkozóan azonban egyelőre semmilyen utasítást nem küldött az egészségügyi szakhatóságnak a minisztérium – tudtuk meg Tar Gyöngyitől, a Hargita Megyei Egészségügyi Igazgatóság vezetőjétől. „Mi ahhoz igazodunk majd, amit a minisztérium utasításban leküld nekünk, de erről még nem küldtek semmit” – mondta.