Băsescu korábban beperelte az államelnöki hivatalt, hogy visszakapja a 2022 márciusa és 2025 júliusa közötti időszakra járó elnöki illetményt. Szerdai ítéletében
az ítélőtábla helyt adott a keresetének, és 754 234 lej, valamint a 17 600 lejes perköltség kifizetésére kötelezte az alperest.
Az ítélet ellen 15 napon belül fellebbezni lehet – ismerteti az Agerpres.
Az ügy előzménye, hogy 2021 októberében a parlament módosította a volt államfők jogállásáról szóló törvényt, kimondva: elveszítik kiváltságaikat azok az egykori elnökök, akikről jogerős bírósági ítélet megállapítja, hogy a kommunista titkosszolgálat, a Securitate munkatársai vagy besúgói voltak. Ezt követően
2022 márciusában a legfelsőbb bíróság jogerősen kimondta, hogy Traian Băsescu együttműködött a Securitatéval,
aminek következtében megvonták tőle a volt elnököket megillető juttatásokat, köztük az ingyenes szolgálati lakást, az elnöki járandóságot és az kormányőrség által biztosított személyi védelmet.
A fordulatot az alkotmánybíróság 2025 júliusi határozata hozta, amelyik alkotmányellenesnek nyilvánította a törvénymódosítást. Ezt követően perelte be Băsescu az államelnöki hivatalt az elmaradt illetmény visszaszerzéséért, és ebben az ügyben született szerdán első fokú ítélet.