Tavasszal kezdték el a munkát a három község településein, a mostanig nélkülözött vezetékes gáz itt is az Európai Beruházások és Projektek Minisztériuma pályázatán elnyert támogatásnak köszönhetően juthat el a fogyasztókhoz.
Madéfalva, Csíkcsicsó és Csíkrákos közösen pályázott a Forest Közösségi Fejlesztési Egyesület (ADI) nevében, az elnyert 42 millió lejes támogatás mellé viszont több mint 10 százalékos önrészt kell hozzátenniük.
Mint Szentes Csaba madéfalvi polgármester, a Forest egyesület elnöke kérdésünkre elmondta, a kivitelezés az ütemtervnek megfelelően halad, és a vezetékek mintegy 70 százalékát már a földbe helyezték. Ezzel együtt zajlik a fővezetékektől a telekhatárokig vezető csatlakozások elkészítése, amelyek közel 60 százaléka már megtörtént, ugyanakkor elkezdték a dobozok felszerelését is, amelyek a gázórákat tartalmazzák majd.
Az elöljáró szerint a lakosságnak is próbálnak segíteni, ezért annak érdekében, hogy egyszerűbb legyen a belső szerelés és vezeték terveinek elkészítése, a községben lévő tervezőkhöz lehet fordulni, és megrendelni a munkát.
A gázhálózathoz szükséges gázátadó állomás tervét most véglegesíti a Transgaz regionális földgázelosztó állami vállalat, ezután írják ki az elkészítéshez szükséges közbeszerzést. Mivel a mezőn kell lefektetni a gázátadótól érkező fővezetéket, azt is figyelembe vették, hogy a földmunkák előtt a termény betakarítása történjen meg
– közölte Szentes.
Az önrész biztosításának kérdése érzékenyen érinti a községeket, mert a szükséges összegekkel egyikük sem rendelkezik. Ezért az Állami Kincstár nyújtotta hitelhez folyamodtak, de első körben elutasították őket, mert az érvényes jogszabályok szerint a közösségi fejlesztési egyesületek által kezdeményezett projektekre nem volt elérhető ez a fajta hitel.
Emiatt jogszabályt kellett módosítani, amely nemrég jelent meg, és most újra benyújtják a hitelkérelmet. Madéfalva esetében ez az összeg 1,7 millió lejt jelent, akárcsak Csicsó számára, Rákosnak ennél kevesebb összegre van szüksége.
– érzékeltette a helyzetet a polgármester.
A három község területén összesen 72 kilométernyi vezetéket építenek, ez az idén elkészül, és jövőben helyeznék üzembe. Szentes azt reméli, hogy a 2024–25-ös télen már a lehet használni földgázt mindazok számára, ahol a belső szerelések is elkészülnek.