Egyéb kategória

Hogyan tovább a középiskolai földrajz- és történelemoktatással?

Január utolsó napján bocsátotta közvitára a tanügyminisztérium a 2025-ös középiskolai kerettantervek tervezetét, és március 6-áig várják a javaslatokat. Szükség van a szemléletváltásra a közoktatásban, de nem könnyű az irányváltoztatás. Az ütemterv szerint

az új kerettanterveket 2026-tól vezetnék be a hazai oktatásba, tehát a jelenlegi hetedik osztályos diákok tanulhatnak majd ezek alapján.

A legnagyobb port az kavarta, hogy a tervezet szerint a középiskola utolsó két évében nem lenne kötelező tantárgy a földrajz és a történelem. Az utóbbiról azóta egyezség született, így Románia történelme önálló kötelező tantárgy lesz a tervek szerint a középiskolákban. Az erről szóló egyeztetésen Daniel David oktatásügyi miniszter, továbbá a Román Akadémia és az egyetemek történelem fakultásainak képviselői megegyeztek abban, hogy a középiskolai történelemoktatás jelenlegi módszereit újra kell gondolni.

A földrajznak helye lenne az első három évben

Jelenleg az elméleti középiskolákban minden évben kötelező tantárgyként tanulják a földrajzot a reál osztályokban heti egy órában, humán osztályban heti kettőben.

Molnár Zoltán marosvásárhelyi földrajz szakos tanár, a Tanügyi Szabad Szakszervezetek Szövetségének (FSLI) Maros megyei elnöke úgy véli, szükséges változtatni a kerettanterven, amelyben ezután is helye lenne a földrajznak, legalább az első három középiskolai évben.

A szaktanár megkeresésünkre kifejtette, hiányolta a kerettantervvel kapcsolatos tárgyalásokból az előzetes, valós felmérést, csak tapasztalatok alapján jelentették ki, hogy valami nem jó, és ezen változtatni kell. „Úgy gondolom, hogy a földrajz kicsit interdiszciplináris tantárgy, ami nagyon sok más tantárgyat is magába foglal, és próbálja ezeket térben elhelyezni.

Ez egy elgondolkodtató, akár világnézetet nevelő tantárgy, és természetesen ott van a helye kerettantervben.

Ha megnézzük a nyugat-európai példákat, azt látjuk, hogy nem feltétlenül a líceum felső osztályaiban van jelen. Franciaországban vagy akár Magyarországon 11. és 12. osztályban már nem tanulnak földrajzot, csak azok a diákok, akik választják, mert érettségizni szeretnének belőle. A kisebb líceumi osztályokban viszont nagyobb óraszámban van jelen, általában heti két órában, függetlenül az osztálytípustól. Úgy gondolom, hogy legalább három évben kéne a földrajzot megjelentetni a kerettantervben kötelező tantárgyként” – fejtette ki Molnár Zoltán.

Szerinte igazából az nehezíti meg a diákok mindennapjait most, hogy napi hat-hét tantárgyból kell tanulniuk, túl nagy a szétszórtság a tantárgyak között, szakirányultabb oktatásra lenne szükségük. Pozitív példaként hozta fel az órák tömbösítését, akár az egyetemeken, és ez segítene abban, hogy a napi hat tantárgy helyett csak napi háromból kellene készülniük másnapra.

A földrajz szakos tanár többek között nagyon fontosnak tartja a környezetföldrajzot, amelyet jelenleg tizenegyedik osztályban tanulnak.

Ma nagy gond a globális felmelegedés, a környezetpusztítás, de egy kicsit másképpen kellene tanítani, mint ahogy az eddigi tanterv kérte, kicsit gyakorlatiasabban neveljük arra a diákokat, hogy környezetcentrikusabbak legyenek.

Én legalább ennyit meghagynék azért földrajzból. Interdiszciplinárisan, több tanítás szemszögéből nézve, ez akár kapcsolatot is teremthetne a különböző szaktantárgyak vagy tudományok között” – magyarázta a földrajz helyét a kerettantervben Molnár Zoltán.

A közelmúlt alapos ismerete a fontosabb

Novák Csaba Zoltán történész, egyetemi tanár szerint a történelemoktatás újragondolása azt is jelenti, hogy a múltról való tudást szellősebben és fókuszáltabban kellene bemutatni az iskolában. Természetesen fontos az ókorról tanulni, de nem biztos, hogy olyan részletesen kell ezt tenni, hiszen a diákok számára nem túl maradandó ez a tudás. Van, amit meg kell tanulni, de az anyag mennyiségét és milyenségét át kell gondolni – magyarázta a Székelyhonnak a marosvásárhelyi történész.

Az lenne a legfontosabb, hogy a történelemtudásuk alapján tudják szintetizálni, elemezni a jelent. Épp ezért a közelmúlt alapos ismerete fontosabb, mint a régmúlt részletes megismerése”

– érvelt a szakember, aki úgy véli, Románia jelenkorát meg lehet ragadni a kommunizmus és a holokauszt történelmével, hiszen ezek lefedik a huszadik századot. Tavaly decemberben ugyanis az akkori tanügyminiszter, Ligia Deca bejelentette, már a 2025-2026-os tanévtől kezdődően a tizenkettedikesek és tizenharmadikosok számára kötelező tantárgy lesz az iskolában a hazai kommunizmus története.

Novák Csaba Zoltán a romániai oktatási rendszert egy óceánjáró hajóhoz hasonlította, amelynek nehéz megváltoztatni az irányát, de szükséges a szemléletváltás. A jelenlegi tanügyminiszter, Daniel David független, egyetemi közegből érkezett a minisztériumba, nem kell megfelelnie senkinek – véli a történész, aki szerint a tanügyminiszter víziója révén sikerülhet reformot vinni az oktatásba, csak egy kis tanári bölcsességre van szükség.