Egyéb kategória

Hozzáfogtak a Nagyboldogasszony Zarándokház felújításához

Felállványozták Csíkkarcfalva központjában annak az épületnek a homlokzatát, amelynek emeletén Nagyboldogasszony Zarándokházat hozna létre a római katolikus egyház, miután befejezték a felújítását.

Az ingatlan felső része meglehetősen leromlott állapotban van: a falak, a lépcsőzet, a nyílászárók mind-mind alapos tatarozásra, cserére szorulnak, akárcsak a belső udvarra néző, körbefutó terasz, amelynek faelemei elkorhadtak.

A felújítási munkálatok finanszírozására adománygyűjtést indítottak a nyáron, a magyarországi Ismerős Arcok zenekar is jótékonysági koncertet tartott a jenőfalvi Tercsi vágóhíd és húsfeldolgozó udvarán pünkösdkor a cél érdekében.

Az épület tetőzetével kezdték

Farkas Árpád csíkkarcfalvi plébános megkeresésünkre elmondta, az összegyűlt pénzből, amelyhez saját forrásokat is hozzátettek, novemberben hozzáfogtak az épület tetőzetének rendbetételéhez.

Az épület frontján a régi tető formáját kissé módosítani fogják, ezen a részen alakítják ki a közösségi teret a meglévő három helyiség átalakításával.

Egyelőre csak a tetőjavításra van keret, tudtuk meg. A munkálatra eddig Hargita Megye Tanácsától 90 ezer lejt, a magyar kormánytól 8 ezer lejt, a jótékonysági koncert révén pedig 60 ezer lej körüli összeget kaptak. A Nagyboldogasszony-plébánia lelkésze hozzátette,

600 ezer lejnél is többe kerül a teljes kivitelezés,

ezért további adományokat is szívesen fogadnak.

Mint korábban írtuk, az 1900-as években épült ingatlan emeletén egy 80–100 férőhelyes szálláshelyet alakítanak ki zuhanyzókkal, konyhával és közös ebédlővel a zarándokok számára, továbbá egy közösségi térnek is helyet adnak például a rózsafüzér-társulatok, különböző imacsoportok, énekkarok és az egyháztanács részére. A működését pedig a földszinten üzemelő élelmiszerbolt és pénzintézet által fizetett bérből biztosítanák.

Aki hozzájárulna a zarándokház megvalósításához,pénzadományát az alábbi bankszámlára utalhatja:
Banca Comerciala Romana, Sucursala Harghita
IBAN: RO12 RNCB 0857 0423 6415 0001
SWIFT: RNCBROBU