Szinte nem telik el úgy egy-egy esztendő, hogy az adott évben ne változna valami az érettségi lebonyolításban. Nos, idén többszörösen is ilyen lesz, például ki fog derülni, hogy érdemes volt-e kiharcolni a differenciált románnyelv-oktatást.
Maros megye tanfelügyelősége közleményben fejti ki, hogy
a 2024/2025-ös tanév előtt végzett diákok a 2013-ban elfogadott tervek szerint érettségiznek, az idei tanév végzettjeit azonban már a 2024. augusztusában elfogadott vizsgatanterv szerint mérik fel.
Az idei tizenkettedikesek már nyolcadik végén is új tanterv szerint vizsgáztak, hiszen
tizenhárom éve ez volt az első évfolyam, amely differenciált tanterv szerint kezdte el tanulni a román nyelvet és irodalmat.
Ráadásul nulladiktól negyedikig tankönyvek nélkül tanulták a románt, nevezhetjük „áldozati generációnak” is őket, ahogyan egy korábbi cikkünkben is kifejtettük. A tanárok nagy része egy képzés során elsajátította, hogy miként kell a román nyelvet idegen nyelvként tanítani.
Az idei érettségi a magyar diákok román nyelvtudását hivatott felmérni, ezért nem egy előre bemagolt anyagot kell visszaadniuk. Ráadásul
szabadabban fejezhetik ki magukat az érettségizők, és azt is pontozhatják most a tanárok, ha látják, hogy megértették a szöveget, tehát ugyanazért a ragozási hibáért például csak egyszer vonják le a pontot.
Antal Mihály Levente, Maros megye helyettes főtanfelügyelője kifejtette:
hiszi, hogy a differenciált tételek segítenek abban, hogy jobban teljesítsenek a magyar diákok az érettségin.
„Úgy alkották meg a magyar tagozatos román tantervet, illetve úgy ültették gyakorlatba, hogy az a lehető legjobban elsajátítható legyen egy magyar fiatalnak.
– foglalta össze a helyettes főtanfelügyelő, aki reméli, az eredmények igazolni fogják azt, hogy érdemes volt kiharcolni a differenciált románnyelv-oktatást.
Még nem lehet tudni, hogy hány érettségizőt érint a régi vizsgatanterv szerinti érettségi, azaz hány jelentkező lesz a korábbi évfolyamokból, ez csak a június 2-6. közötti iratkozási szakasz után derül ki.
Az érettségi írásbeli szakasza június 10-én a román nyelv és irodalom vizsgával kezdődik.