Miklós Zoltán, a Haáz Rezső Múzeum igazgatója közölte, az Egy magyar Úr New Yorkból – Kövi Pál és az Erdélyi lakoma című vándorkiállítás a Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum, valamint a Liszt Intézet – Magyar Kulturális Központ Bukarest szakmai partnersége révén valósult meg. Gasztronómiai partnerük pedig a Páva KulinarIQum Egyesület. Kijelentette,
a kulináris tematikájú tárlat jó előfutára lehet a jövő évnek, amikor Hargita megye lesz Európa Gasztronómiai Régiója.
„Identitásról, emlékezetről és kultúráról az ízeken keresztül. E hármat együttesen szolgálja a sokunk számára ismerős gasztronómiai alapmű, az Erdélyi lakoma című kötet” – fogalmazott Szakács-Paál István, Székelyudvarhely polgármestere.
Rámutatott, Kövi Pál élete számunkra nem csak egy sikeres ember történetét jelenti, hanem a 20. századi magyar emberi sorsnak tükrözi a lenyomatát.
Akkor és ma is csak úgy lehet hitelesen létezni, hogy ha a világot be is járjuk, de mindig visszanyúlunk a gyökereinkhez.
Bíró Barna Botond, Hargita Megye tanácsának elnöke egy volt kollégáját idézve emlékeztetett, az itteni hőmérséklettel és földrajzi adottságokkal kompatibilis növények a legegészségesebbek az itt élők számára.
Hangsúlyozta, bár sokan azt érzik ma is, hogy ami nyugatról jön az jobb, ezért őket kell lemásolni,
valójában csak azokat a technikákat kell megtanulni, ami alapján kiaknázhatjuk helyi erősségeinket.
Szerinte Kövi Pál élete bizonyítja, hogy mi is lehetünk azok, akik megváltoztathatják a világot.
Magyarország Kulturális és Innovációs Minisztériuma képviseletében Vincze Máté közgyűjteményekért és kulturális fejlesztésekért felelős helyettes államtitkár mondott beszédet.
Elmondta, maga is élt New Yorkban, ahol a kulturális elit Bartók Béla zeneszerző és Kövi Pál, a Four Seasons étterem tulajdonosának nevét említik, ha Magyarországról esik szó. Kiemelte, Kövi Pál a maga trükkjeivel az utolsó pillanatban jegyezte le azokat a recepteket, amelyeket az akkori idős hölgyek, urak ismertek. Az említett személyeknek köszönhetően
úgy tudunk nézni a saját kultúránkra mint, ami világszínvonalú.
Kövi Pál Balassagyarmatról induló és Olaszországon át New Yorkba vezető, majd Erdélybe ismét visszatérő életútját Kósa András László, a Liszt Intézet – Magyar Kulturális Központ Bukarest igazgatója mutatta be. Rámutatott,
Székelyföldön nem azért van kevés jó étterem, mert nem lenne elég jó alapanyag, illetve tudás, hanem azért, mert az emberek otthon főznek.
„Itt az étel nem szolgáltatás, hanem családi ügy” – szögezte le.
Velle-Varga Orsolya, a Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum főigazgató-helyettese közölte, az erdélyi töltött káposztában a hagyományok mellett ott van egy csipetnyi magyar füstöltszalonna, némi román savanyúság, a szász precizitás, a zsidó leleményesség és az örmény fűszeresség is. Ezek harmóniája teszi egyedivé az ételt. Emlékeztetett,
Kövi Pál úgy gondolta, hogy az erdélyi a világ egyik legmeghatározóbb konyhája.
Kövi Pál Erdélyi lakoma című könyvének újrakiadásáért többször méltatták az eseményen Trucza Adorjánt, a Páva étterem tulajdonosát, aki a gasztronómiában kifejtett munkája alapjának nevezte a könyvet. A megnyitón a Bujka énekegyüttes előadását hallhattuk.