Egyéb kategória

Inasképzés: 30 évesnél idősebbeket is alkalmazhatnak a munkáltatók

A támogatási program által abban segítené az állam a munkáltatókat, hogy új alkalmazottakat vegyenek fel, és az adott szakmában képzést is biztosítsanak számukra. Az egyik inasképző programot néhány héttel ezelőtt jelentette be a munkaügyi minisztérium, abban azonban a kedvezményezetteknek, azaz a munkavállalóknak 30 évesnél fiatalabbaknak kell lenniük.

Időközben azonban elindult egy másik inasképzési támogatási program is, amelyben 30 évesnél idősebb munkanélkülieket is alkalmazhatnak a munkaadók – tudtuk meg Jánó Edittől, a Hargita Megyei Munkaerő-elhelyező és Szakképző Ügynökség osztályvezetőjétől. A korhatárra vonatkozó megkötést leszámítva a két program teljesen hasonló, a feltételek is ugyanazok, csupán adminisztratív és költségvetési okok miatt volt szükség két külön program elindítására. Mindkettőben

2250 lejes (nettó összeg) havi támogatást biztosít az állam minden olyan munkaadó számára, aki az alkalmazás mellett inasképzést is biztosít újdonsült alkalmazottja számára.

A munkáltatóknak azért hasznos az inasképző program, mert állami pénzből képezhetik új alkalmazottaikat – arra vonatkozóan sincs megkötés, hogy a támogatás mekkora hányadát kell felnőttképzésre költeni.

A munkavállalók esetében leginkább azok számára jelent kedvező lehetőséget a támogatási program, akik szakmát váltanának, illetve akik valamilyen szakmai képesítést szeretnének szerezni, például azért, mert csak nyolcosztályos végzettséggel rendelkeznek – magyarázta Jánó Edit, arra is kitérve, hogy

vannak olyan egyes szintű szakmai képzések, amelyekhez elegendő a négyosztályos végzettség is.

A frissen elindult programban még a tájékoztatás zajlik, egyelőre nincsenek olyan munkaadók, akik jelezték volna részvételi szándékukat.

„Elkezdtük felvenni egyes cégekkel a kapcsolatot. Megpróbálunk minden cégnek e-mailt küldeni, de mivel az a tapasztalatunk, hogy a telefonos hívás hatékonyabb, ezért ily módon is megkeressük őket. Természetesen mind a hétezer céggel nem tudjuk felvenni majd a kapcsolatot telefonon, ezért kiválasztjuk a megfelelő kategóriákat, általában olyanokat, ahol betöltetlen munkahelyek vannak. Megkeressük azok a cégeket, amelyek folyamatosan munkaerőt keresnek egy bizonyos szakmában, és látjuk, hogy nem találnak; elmondjuk, hogy

lehetőségük van kiképezni a saját munkaerejüket ebben az inasprogramban”

– tájékoztatott a megyei munkaerő-elhelyező és szakképző ügynökség osztályvezetője.