Négy megyei úttal kapcsolatosan hoztak döntéseket a csütörtöki tanácsülésen. „Olyan beruházások ezek, amelyeket kormányzati forrásokból finanszíroz Kovászna Megye Tanácsa.
– ismertette Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának elnöke.
Aktualizálták a gazdasági-műszaki mutatókat a sepsibükszádi Olt-híd újraépítéséhez is. Mint ismeretes, ott
az országúttól a vasútállomásig tartó, 1,7 km-es útszakasz felújítására és ezzel együtt egy 40 méter hosszú, új híd építésére igényelt finanszírozást a megyei tanács az Anghel Saligny-programból.
A hamarosan kezdődő munkálat összértéke 14,8 millió lej.
Az ülésen további két megyei út felújításának előkészületeit indították el, tervezési tárgykört határozva meg. Korábban már megyei úttá nyilvánították a Barátost és Zabolát összekötő útszakaszt, így a Szörcsén, Orbaiteleken és Tamásfalván áthaladó utat felújítják. A jogszabály szerint csak települések között lehet új megyei utat építeni, ugyanis a falvakon nincs befejezett, átadott ivó-és szennyvízhálózat. Felújításra kerül a Hídvég és Bölön közötti 12,45 km-es útszakasz is, amely Hídvégen az országúttól Bölön bejáratáig tart.
Kovászna Megye Tanácsa ugyanakkor élni kíván elővásárlási jogával, és
megvásárolja a Kézdivásárhely központjában található, Gábor Áron tér 17. szám alatti ingatlant, amely jelenleg bankfiókként működik.
A tervek szerint az épület a Sepsiszentgyörgyi Művészeti és Népiskola használatába kerül.
Két új uniós projektről is döntött a megyei önkormányzat. Egyrészt 34 helyi önkormányzattal szövetkezve, 35 millió értékben elektromos iskolabuszokra pályázik az országos helyreállítási terv keretéből; a dokumentációt pénteken kell benyújtani. Ugyanakkor
felnőtt- és gyermekpszichiátriai központot, rehabilitációs központot, krónikus betegek központját, geriátriát és betegellátást magában foglaló, többfunkciós orvosi komplexum építését is tervezik Sepsiszentgyörgyön, a Cigaretta utcában.
Ennek érdekében az önkormányzati képviselők a csütörtöki tanácsülésen felhatalmazták a Dr. Fogolyán Kristóf Megyei Sürgősségi Kórházat, hogy állítsa össze az uniós forrásokra megpályázásához szükséges iratcsomót.
Arról is döntöttek, hogy felújítják a kézdivásárhelyi Közösségi Szolgáltatási Központ udvarán található, Szentkereszty Stefánia (1842-1906) tiszteletére épített kápolnát. Ugyanis október 12-13-án jubileumi ünnepséggel emlékeznek a bárónő által 150 évvel ezelőtt Kézdivásárhelyen alapított Háromszék vármegyei Erzsébet Árvaleány-nevelő Intézetre és a 20 éve alakult, a bárónő nevét viselő egyesületre.
Szentkereszty Stefánia nevéhez fűződik a megye első szociális, egészségügyi intézményrendszerének a megalakítása. A nők és a szegények mentoraként, több alapítvány, intézmény megálmodójaként és létrehozójaként vonult be a történelembe. A kézdivásárhelyi Közösségi Szolgáltatási Központ udvarán található kápolnában nyugszanak a földi maradványai, ahogy végakaratában rendelkezett.