A Calea Neamului Egyesület elnöke, Mihai Tîrnoveanu független képviselőjelölt keddi sajtótájékoztatóján elmondta, hogy „békés szándékkal” készülnek a temetőbe megemlékezni a román hősökre, ahogyan ezt 2019-től minden évben megtették a hősök napján és a hadsereg napján.
– jelentette ki.
Hangsúlyozta, hogy a román hadsereg katonáinak emlékére tavaly elhelyezett 150 fakeresztet nem az osztrák-magyar hadsereg katonáinak sírjaira tették az úzvölgyi temetőben, ahogy ezt az RMDSZ hamisan terjeszti. Közlése szerint a temető bejáratánál volt egy üres terület, odakerültek ezek a keresztek.
Szerinte alaptalan az a vád is, hogy a temetőbe behatoló román szervezetek 2019-ben megrongálták a magyar katonák sírjaira elhelyezett kereszteket.
– magyarázta.
A sajtótájékoztatón jelen volt Ionuţ Neagu, a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) Kovászna megyei szenátora is, aki emlékeztetett arra, hogy két évvel ezelőtt egy interpellációban kérte a védelmi minisztériumot az összes hazai katonatemető átvételére. Elmondta, hogy válaszában a minisztérium egy törvénytervezetet ígért erről, de ez azóta se került a parlamentbe.