A Gyimesekben eredő gyors vizű Tatros folyó, amelyet hegyi patakok táplálnak, nagy esőzések után tud igazán veszélyessé válni. Áradása számos alkalommal okozott már pusztítást háztáji gazdaságokban, utakat, hidakat rongált meg vagy tett tönkre, területeket öntött el.
A Gyimesbükk község területén történő áradásokat megelőzendő partvédelmi munkálatok elvégzésére már korábban műszaki terveket készíttetett a Bákói Vízügyi Igazgatóság, a Környezetvédelmi Minisztérium részéről pedig a szükséges pénzösszeget, 6 millió lejt is megkapják – ezt nemrég egy helyszíni találkozón tudatta Tánczos Barna tárcavezető.
A község egyik felét már négy alkalommal öntötte el a Tatros az elmúlt években, ezért ez nagy segítség nekünk, és a lakosság nevében köszönettel tartozunk érte
– mondta kérdésünkre Olteán Péter polgármester. Hozzátette, 1,5 kilométeres szakaszon támfalak építésével erősítik meg a partot, a munkálatokat idén el is végzik. Mivel további árvízvédelmi beavatkozásokra is van szükség, arra számítanak, hogy a munkálatok jövőben folytatódnak.
Gyimesközéplokon a Tatros, illetve a Hidegség patakok mentén a több éve elkezdett partvédelmi munkálatok abbamaradtak, viszont nagy szükség lenne ezek folytatására, mert a gyors folyású vizek rendszeresen okoznak áradásokat, és alámossák a partszakaszokat, lakóházakat, gazdasági épületeket, hidakat is veszélyeztetve.
A község polgármestere, Gergely Károly is ígéretet kapott arra, hogy a Környezetvédelmi Minisztérium biztosítja az árvízvédelmi beavatkozásokhoz szükséges összegeket, ők viszont hátrányban vannak, mert a munkálatok tervei hiányoznak. Ezért most előtanulmányokat, majd műszaki terveket kell készíteni ahhoz, hogy igényelhessék a finanszírozást.
Néhány napja a területileg illetékes Bákói Vízügyi Igazgatóság képviselőivel végigjárták a Tatros folyó és a Hidegség patak kritikus szakaszait, felmérve, hogy milyen beavatkozásokra lenne szükség – számolt be a polgármester, aki szerint
több olyan rész van, ahol mindkét part megerősítésre szorul,
több támfalat is kellene építeni, a kritikus szakaszok hossza összesen elérheti az 5 kilométert is.