Egyéb kategória

Jelentősen megnőtt a beoltott tanügyi személyzet száma Hargita megyében

A november 8-ai iskolakezdés hetén országos szinten 200 százalékkal több iskolai alkalmazott jelentkezett oltásra, mint az azelőtti héten – nyilatkozta Valeriu Gheorghiță, a lakosság beoltását koordináló országos testület (CNCAV) vezetője.

Ez azért fordulhatott elő, mert az iskolák csak akkor nyitották meg újra a kapuikat, ha a személyzet legalább 60 százaléka be volt oltva koronavírus ellen. Azóta ez a szám csökkent,

az elmúlt héten már csak 31 százalékkal nőtt az újonnan beoltott iskolai személyzet aránya, hiszen az új szabályok szerint az iskolák és óvodák nyitva lehetnek minden olyan településen, ahol a fertőzési arány három ezrelék alatt van.

Az ezt a küszöbértéket meghaladó fertőzöttségi rátával rendelkező települések iskoláiban viszont ugyancsak a személyzeti oltási arányra vonatkozó kritérium lép életbe, amelynek 60 százalék felettinek kell lennie ahhoz, hogy a tanórákat fizikai formában tarthassák.

A legújabb rendelkezés szerint nem is kell megvárni a pénteki összesítéseket ahhoz, hogy személyesen kezdhessék meg az iskolát, óvodát a tanulók, hanem már a következő napon áttérhetnek személyes tanrendre, miután a fertőzöttségi arány három ezrelék alá csökken – jelentette be szerdán az oktatási miniszter, Sorin Cîmpeanu.

A pénteki nap csak az oktatási személyzet oltási aránya tekintetében maradt referencia-nap a három ezrelékes fertőzöttséget meghaladó településeken. Maros megyében 31 településen maradt továbbra is három ezrelék fölötti a fertőzöttségi arány, köztük Marosvásárhelyen, ahol 3,29 volt szerdán ez az érték. Hargita megyében mindössze hét településen jegyeztek három ezrelék fölötti fertőzöttségi rátát szerdán, így csak ezeken a településeken számított csütörtökön az alkalmazottak oltottsága, azaz az iskolanyitás módja – derül ki az oktatási minisztérium honlapján is közzétett adatokból.

Húsz százalékkal nőtt

Jelenleg Hargita megyében a didaktikai személyzet 65,75 százaléka van beoltva, a didaktikai kisegítő személyzet (adminisztrációs személyzet, könyvtáros stb.) 62,80 százaléka, illetve a nem didaktikai személyzet (takarító, dada, karbantartó stb.) 51,72 százaléka élt az oltás lehetőségével.

Megyeszinten tehát a tanügyi alkalmazottak 62,97 százaléka van beoltva

– tudtuk meg az adatokat Luka Lászlótól, a megyei tanfelügyelőség informatikusától. A beoltott alkalmazottak száma jelentősen megnövekedett a megyében:

mintegy húsz százalékkal több alkalmazott élt a vakcina lehetőségével többek között minisztériumi nyomásra,

hiszen szeptemberben a pedagógusok még csak 47,40 százaléka élt az oltás lehetőségével, a didaktikai kisegítő személyzet 44,89 százaléka és a nem didaktikai személyzet 31,61 százaléka. A Hargita Megyei Tanfelügyelőség alkalmazottainak 78 százaléka élt eddig az oltás lehetőségével – derül ki a honlapra feltüntetett táblázatból.

A Maros Megyei Tanfelügyelőség alkalmazottainak 86 százaléka van beoltva, ám az utóbbi hetekben nem összesítették a megye didaktikai és nem didaktikai személyzetének szintjén a beoltottak arányát,

csak iskolai szinten, amióta így kéri a minisztérium – tudtuk meg a tanfelügyelőség sajtófelelősétől, Irimie-Matei Cameliától.