Egyéb kategória

Jódtabletták osztogatása helyett a gyógyításra összpontosítanának

{L1}

Az egészségügyi miniszter bejelentése értelmében egy esetleges nukleáris támadás esetén életbevágóan fontos jódtablettákat a háziorvosok kellene kiosszák.  Részben azért, mert ők ismerik a pácienseket és tudnak megfelelő adagokat előkészíteni, részben, mert ők amúgy is gyógyítással foglalkoznak.

Bár konkrét módszertant még nem kaptak, az érintettek máris tiltakoznak, hiszen szerintük ez nagyon nagy megterhelést jelentene, az amúgy is zsúfolt rendelőkben.

Erre nincs időnk

Dr. Soós-Szabó Klára, a Hargita Megyei Háziorvosok Egyesületének elnöke a Székelyhonnak elmondta, hogy neki 2200 betege van, és hétfőn is 43-at kellett megvizsgáljon, annak ellenére, hogy az egészségbiztosító pénztár csak 24 beteg ellátását fizeti ki.

A minisztériumi illetékesek azt hiszik, hogy ilyen megfeszített munka mellett, a számunkra fontos gyógyítás mellett mi naponta száz személynek még ki tudjuk osztani a jódtablettát, becsomagolva, szórólappal ellátva, listákat készítve és azokat aláíratva.

Mindenkire legalább öt percet kellene szánni, számítani. Akinek eszébe jutott, hogy ezt is a háziorvosokra sózza, az nem tudja, hogy mi történik a rendelőkben, mennyi beteg jön. Az nem tudja, hogy a beteg, lázas gyermeket, a kiugró vérnyomással küszködő vagy szívbeteg személyt azonnal meg kell vizsgálni, fogadni kell, nem lehet azt mondani neki, hogy most várjon pár napot, mert épp jódtablettákat osztogatunk. Ez az alaphálózati ellátás akadályoztatását jelentené” – fejtette ki Soós Szabó.

A háziorvosok egyesületének elnöke arról is beszélt, hogy ők magánpraxis részeként dolgoznak, így a minisztérium nem oszthat ki nekik extrafeladatot, előzetes szerződés hiányában. Ezt viszont nem hajlandók aláírni, mert számukra a gyógyítási folyamat a fontos, és nem tudnak azt félretéve mással foglalkozni. Soós-Szabó Klára szerint

a polgármesteri hivatalok vagy a katasztrófavédelem egységei kellene a jódtablettákat eljuttassák a lakossághoz, annál is inkább, hogy nagyon sok olyan kis település van, ahol nincs háziorvos.

„Sok mindennel foglalkozunk”

Tőkés Endre nyárádszeredai háziorvos szerint már így is nagyon sok mindennel foglalkoznak, olyan dolgokkal, amelyekkel korábban nem. Hiszen nemcsak vizsgálnak, de

koronavírus elleni oltásokat is beadnak, az ezzel járó élelmiszerjegyeket is ők osztják ki, de tesztelnek is.

„A járvány, de most ez az átszivárgó háborús hangulat, félelem amúgy is felfordította az orvosi rendelőkben a jól megszokott rendet, az előzetes időpontkérést és minden egyebet.

Fontosnak tartom a gyógyítást és mindent, ami ehhez kapcsolódik, de talán jobb lenne, ha a jódtabletták kiosztásával más intézményt bíznának meg

– fogalmazta meg a szakember, aki megerősítette, hogy egyelőre semmi hivatalos átiratot nem kaptak ezen feladattal kapcsolatban.