{L1}
A termésátlag csökkent, de még ennél is nagyobb gondot jelent a Hargita megyei burgonyatermesztők számára az, hogy túl alacsony a krumpli felvásárlási ára, ezért aki teheti, még nem ad túl az idei termésen. A megyében összesen mintegy 7200 hektáron szedték ki a földből a pityókát a gazdák, az idei termésátlag 21,5 tonna hektáronként. Ez csökkenést jelent a tavalyihoz, de a sokévi átlaghoz képest is – mondta el megkeresésünkre Romfeld Zsolt. A Hargita Megyei Mezőgazdasági Igazgatóság vezetője arról tájékoztatott,
a csökkenésért a július végi, augusztus eleji szárazságot okolják, amely miatt a burgonyaszemek kisebbre nőttek.
A fogyasztásra szánt burgonya kilogrammonkénti termelői ára 1,20 lej körül mozog jelenleg, az ipari burgonyát már értékesítették a gazdák, ezt 080-0,95 lejes kilónkénti áron adták el a csipszgyáraknak és különböző feldolgozóipari egységeknek. Ezek a tavalyiakhoz képest ugyan jobb árak, ám azóta
jelentősen megnőttek a mezőgazdasági termelés költségei – a műtrágyától kezdve a vetőmagig és üzemanyagig minden –, ezért a jobb ár csak látszólagos
– hangsúlyozta Romfeld Zsolt. A jelenlegi értékesítési árak olyannyira alacsonyak, hogy az ebből származó bevétel nem biztos, hogy fedezi majd a jövő évi termelés előkészítéséhez szükséges költségeket, „egyáltalán nem biztos, hogy üti majd a széle a hosszát”. Éppen emiatt a gazdák egy része – raktározási kapacitásától függően – eltárolt, amennyit csak tudott az idei termésből, és ezt csak télen vagy tavasszal kívánja értékesíteni, amikor már magasabbak lesznek az árak – magyarázta a megyei mezőgazdasági igazgatóság vezetője.
Hargita megyében az elmúlt években folyamatosan csökkent a burgonyával beültetett összterület mérete – a nagytermelők növelték területeiket, a háztáji burgonyatermesztéssel viszont sokan felhagytak. Romfeld Zsolt kérdésünkre elmondta, reméli, a kedvezőtlen felvásárlási ár miatt nem fog tovább csökkenni a burgonyaföldek összterülete.
A mezőgazdaságban a jövő évi előszámítások elkészítése következik, illetve a jövő évi termelés gazdasági előkészítése. Mintegy 14 ezer hektáron zajlik az őszi búza elvetésének az előkészítése, a burgonyaföldeket megtisztítják, majd rövidesen elkezdik az őszi szántást a gazdák.