A Homoród menti unitárius gyülekezetben szolgáló Gyerő Attila lelkész osztotta meg az elmúlt hónapok sorsán szerzett tapasztalataikat a Székelyhonnal. Az egyházközség és faluközösség tagjai számára nyilvánvaló, hogy „a családban, az utcán, az iskolában a szórakozóhelyeken
A népviseletet csak ünnepnapokon hordjuk, népdalokat leginkább előadásokon hallgatunk és néha-napján éneklünk, a népi játékokat mind kevesebb gyermek ismeri, az őseinktől örökölt szokásaink, népi mesterségeink pedig szép örökségnek tűnnek. Pedig a népviselet, a népi játék, a népdal és népmese, a népszokások és népi mesterségek, akár tetszik akár nem, székely-magyar nemzetünk ősöktől örökölt sajátossága. Egy olyan biztos alapot képez, amely a bizonytalanságban támaszként szolgál, amely megnyugvást sugároz a mai fenyegetésekkel teli napokban, s amely megállásra szólít, pihenésre hív e szaladó világban” – vallja a lelkész.
Egy ilyen biztos alapnak, megbecsülendő értéknek érzi a tulipános ládát is. „Nagyszüleink és szüleink használták, a mi otthonainkban is ott található, s minden reményünk megvan, hogy utódaink – gyermekeink, unokáink – nagy tiszteletben fogják tartani. Díszes motívumaival, változatos formavilágával, e tárgy magában hordozza nemzetünk minden érzését.
– sorolta Gyerő Attila. Hiszen a menyasszony a tulipános ládában tartja – vagy legalábbis a múltban ott tartotta – kelengyéjét. A fiatalasszony abban őrzi, vagy őrizte hétköznapi tárgyait és vasárnapi ruháját. Az idős asszony pedig abban tárolja azon dolgait, melyeket a végső utazáshoz halmozott fel.
Ugyanígy nemzetünk is – jelképesen bár – de a tulipános ládában „hordozza” minden hagyományát, szokását, őseitől örökölt népdalait, népmeséit, népi játékait, a mindennapokban oly hasznos népi mesterségeit, röviden fogalmazva, magában hordozza székely-magyar életvitelünk sajátos életpillanatait.
„Közösségük lelkes tagjaival idén elhatározták, hogy egy olyan programsorozatot fogunk létrehozni és kivitelezni, melynek fő célkitűzése értékeinknek a megismertetése, a meglévő ismeretek elmélyítése, bővítése, a szépérzék fejlesztése, valamint kultúránk továbbadása nem csupán gyermekeink, de az anyaországban, a testvértelepülésen élő gyermekek számára is” – részletezte a lelkész.
„Szándékunkban a Bethlen Gábor Alap munkatársaiban partnerekre találtunk, akik felkarolták törekvésünket, és anyagi támogatásukkal lehetővé tették, hogy az általunk megálmodott programsorozat megvalósulhasson” – fejtette ki a lelkész.
Megtudtuk: a nyár végétől kezdődően, egészen késő őszig, színvonalas délutáni foglalkozások, emlékezetes kirándulás, valamint vidám közösségi alkalmak zajlottak.
Bútort festettünk, különféle gyermekjátékokat nemezeltünk, dísztárgyakat faragtunk, zsebkendőket hímeztünk, dísz-szőnyegeket szőttünk, és egy családias hangulatú múzeumlátogatáson, Csernátonban és Kézdivásárhelyen ismerkedtünk a régmúlt mesterségeinek, szokásainak, viseleteinek, röviden, mindennapi életének sajátosságaival.
„Munkánk során, a világban dúló járvány, a megszorítások, a különféle tiltások, nehézségeket is gördítettek elénk – osztotta meg Gyerő Attila. A lezárt országhatárok megakadályozták az anyaországi testvérekkel való találkozást, a járvány fenyegetése miatt voltak, akik csupán időről időre jöhettek el a programokra, és a tanintézetek lezárása, valamint a közösségi találkozók megtartásának tilalma arra kényszerített, hogy ideiglenesen szüneteltessük programjainkat” – tette hozzá.
„Mivel azonban Istenben van bizodalmunk, és hisszük, hogy e nehézségek csupán ideig valók, ezért a tilalmak megszűnésével a foglalkozások kapuit megnyitjuk, a gyermekeket szeretettel várjuk, és Isten segítségével, valamint az előírások betartásával az elkezdett munkát folytatni akarjuk. Addig is vigyázzunk egymásra, bízzunk Isten jóságában és keressünk-kutassunk a tulipános ládában” – tanácsolja a homoródújfalvi unitárius lelkész.