Egyéb kategória

Kevés a szervdonor, néha mégis külföldre küldik a donorszívet

Romániában a népességi adatokhoz képest elenyésző azoknak a hozzátartozóknak a száma, akik a elhunyt szeretteik ép szerveit másoknak felajánlják. A koronavírus járványidőszakában drasztikusan lecsökkent a transzplantációk száma, pedig nagyon sokan vannak, akiknek az élete attól függ, hogy kapnak-e időben megfelelő szervet, és van-e, aki elvégezze az életmentő műtétet.

A marosvásárhelyi szívtranszplantációs klinika vezetőjétől, Horaţiu Suciutól megtudtuk,

tavaly mindössze száz szervfelajánlás történt országszerte, ami nagyon kevés,

hiszen rendkívül sokan várnak arra, hogy új májat, vesét, szívet kaphassanak. Marosvásárhelyen jelenleg 21-en vannak a „szíves” várólistán, felnőttek és gyermekek egyaránt.

„Tudni kell azt, hogy a szív nagyon érzékeny szerv, és sok mindent figyelembe kell venni, amikor azt mérlegeljük, hogy átültethető-e, illetve hogy ki kapja meg.

Tíz donorból egy-háromnak a szíve megfelelő, hiszen aki ötven évnél idősebb, annak a szíve már nem alkalmas, de azé sem, akit újjáélesztettek.

Amikor egy szívet megfelelőnek találnak, akkor ki kell deríteni, hogy ki kaphatja meg. Hiszen egy gyermek szíve csak egy gyermek, esetleg egy kisebb testalkatú nő számára megfelelő. Egy felnőtt férfi szívét sem lehet akárkinek beültetni. A vércsoportegyezés mellett még a magasságot és a testsúlyt is figyelembe veszik az átültetésre váró páciens kiválasztásakor.

Ritkán ugyan, de megtörténik, hogy az országos listán nincs senki, akinek alkalmas lenne a felajánlott szív, ilyenkor külföldön ültetik be”

– mondta az intézet vezetője, aki szerint fontos lenne minél többet beszélni a szervátültetések fontosságáról, arról hogy egy-egy elvesztett szerettünk akár több ember életét is megmentheti.

De szükség lenne a törvénykezés módosítására is, hiszen az tapasztalható, hogy azokban az országokban, ahol a még élő személy rendelkezhet, hogy halála után mi történjen a szerveivel, és nincs szükség a hozzátartozók beleegyezésére, több a szervátültetés, több ember életét tudják megmenteni.

Az eltávolított szervek szállítása sem akadálytalan, korlátozások vannak a repülési időszakokra vonatkozóan, továbbá gyakran nincs olyan légi jármű, ami azonnal az orvosok rendelkezésére állna. Tavaly Marosvásárhelyen csupán három szívátültetést hajtottak végre, idén egyelőre egyet.

Horaţiu Suciu arról is beszélt, hogy egyre több fiatalt kezelnek szívbetegségekkel, és ez annak tulajdonítható, hogy nem figyelünk oda az életmódunkra, az étkezésre, a fizikai jóllétünkre, túlhajszoljuk magunkat. Szerinte országosan, az egészségügyi politikában is nagyobb figyelmet kellene fordítani a szívbetegségek kialakulásának a megelőzésére, hiszen amikor már tünetei vannak a szívproblémának, kialakult a betegség, sokkal nehezebb segíteni.