Egyéb kategória

Kezdődik az 5–11 éves gyerekek immunizálása, Pfizert kapnak

Országszerte kedden kezdődik az 5–11 éves gyerekek koronavírus elleni immunizálása, vagyis azoknak a gyerekeknek a beoltása, akiknek a szülei szeretnék ezt. Nem minden oltásközpontban végzik el az említett korosztályba tartozók beoltását: Hargita, Maros és Kovászna megyében összesen 14 ilyen központban várják a beoltandó gyerekeket.

Hargita megyében öt ilyen központ van. Csíkszeredában az egykori Borvíz utcai óvoda épületében – amely a mentőszolgálat székhelye is volt – működő oltásközpontban (Kossuth Lajos utca 4. szám) végzik el az 5–11 éves gyerekek beoltását, Székelyudvarhelyen pedig az egyetlen működő központban, a bethlenfalvi kultúrotthonban kialakított oltakozóhelyen. A székelykeresztúri oltásközpontban is beoltják a gyerekeket, valamint a gyergyószentmiklósiban és a maroshévíziben is.

Maros megyében szintén öt központban oltják az 5–11 éves gyerekeket: a megyeközpontban két oltóhelyen – a Tudor Vladimirescu Gimnázium sporttermében (Merészség utca 51. szám) és a Mihai Eminescu Művelődési Házban (Nicolae Grigorescu utca 19. szám), valamint a segesvári, a dicsőszentmártoni, illetve a szászrégeni oltásközpontban.

Négy központban várják az 5–11 éves oltakozókat Kovászna megyében: a sepsiszentgyörgyi, a kézdivásárhelyi, a baróti, valamint a bodzafordulói oltásközpontban.

A háziorvosi rendelők egy részében is oltanak

A koronavírus elleni védőoltást a háziorvosi rendelők egy részében is beadják – nem minden rendelő kötött szerződést erre a szolgáltatásra. Hargita megyében a háziorvosoknak valamivel több mint a harmada vállalta az oltás beadását, és amint az lapunknak Tar Gyöngyi, a Hargita Megyei Egészségügyi Igazgatóság vezetője elmondta, reméli, hogy az említett háziorvosok nemcsak a felnőttek, hanem a gyerekek beoltását is vállalják. Bízik benne, hogy a vidéken dolgozó háziorvosok minél nagyobb arányban bekapcsolódnak az oltáskampányba.

Nagy segítség lenne és a lakosság irányába szakmai elkötelezettségről tennének tanúbizonyságot, főként a vidéki háziorvosok, ha ezt vállalnák, mert a vidéki lakosság számára e tekintetben a legnagyobb problémát a beutazás jelenti

– fogalmazott az egészségügyi szakhatóság vezetője.

Hargita megyében egyébként 45 háziorvosi rendelő működtetője kötött szerződést a védőoltások beadására, de az nem ismert, hogy mindegyikük részt vesz-e az 5–11 éves korosztály immunizálásában. Az oltás beadására szerződést kötött Hargita megyei háziorvosok listája megtalálható a megyei egészségbiztosítási pénztár honlapján, itt ugyanakkor azok a rendelők is szerepelnek, amelyekben tesztelést is végeznek.

Maros megyében korábban 151 háziorvos kötött szerződést a védőoltás beadására, a lista a megyei egészségügyi igazgatóság honlapjának a főoldaláról érhető el. Kovászna megyében 34 háziorvosi rendelő működtetője kötött hasonló szerződést, ez a lista a megyei egészségbiztosítási pénztár honlapján olvasható.

Kisebb hatóanyag-tartalmú a gyerekoltás

Az 5–11 éves gyerekek immunizálását végző oltásközpontokba, illetve háziorvosi rendelőkbe ugyan spontán, tehát előjegyzés nélkül is el lehet menni, ajánlott azonban előtte egyeztetni az oltás időpontjáról – mondta el Tar Gyöngyi. Az egyeztetés azért szükséges, hogy úgy csoportosítsák a jelentkezőket, hogy a megkezdett vakcinadobozok tartalma aznap el is fogyjon.

Az 5–11 éves gyerekek Pfizer oltást kapnak, de ezeknek a hatóanyag-tartalma lényegesen kisebb, mint a felnőtt adagoké

– tájékoztatott Tar Gyöngyi. Az egészségügyi szakhatóság képviselője egyébként nem számít nagy igényre az 5–11 éves korcsoport esetében, tekintve, hogy az ő szüleik korosztálya a legkevésbé átoltott korcsoport – azok a szülők, akik nem oltatták be magukat, vagy csak a munkahelyi elvárások, utazás miatt tették ezt meg, valószínűleg gyerekeik esetében sem immunizáláspártiak.

Az országos oltáskoordinációs bizottság (CNCAV) elnöke, Valeriu Gheorghiţă múlt heti bejelentése szerint egy hét alatt, a január 13–20. közti időszakban országszerte 2841 gyerek beoltására végeztek előjegyzést a szüleik az oltásplatformon.