Szabolcs-Szatmár-Bereg megye népes küldöttsége többnapos székelyföldi körúton vesz részt, amely során a Székelyföldi Jégkorong Akadémiát is felkereste. „A polgármesterekből, megyei és parlamenti képviselőkből álló társaság azon túl, hogy jelenlétével és érdeklődésével megtisztelte intézményünket, egy kiváló állapotban lévő Volkswagen márkájú kisbusszal is hozzájárult a jégkorong-utánpótlásért végzett munkánkhoz” – áll az alapítvány közleményében.
A felajánlás a Zajtai Vitéz Gaál Lajos Egyesület részéről érkezett.
Az ünnepélyes átadáson jelen volt Dr. Seszták Miklós és Dr. Tilki Attila országgyűlési képviselők, akik méltatták az akadémia tevékenységét, és a határon átívelő együttműködés fontosságára hívták fel a figyelmet. Őket a Székelyföldi Jégkorong Akadémiát Működtető Mens Sana Alapítvány elnöke fogadta. Tánczos Barna felelevenítette az egy évvel ezelőtti zajtai látogatását, amely során elindult a mostani ajándékozáshoz vezető folyamat.
– mondta Tánczos.
Kiss András megyei képviselő szintén a tavalyi találkozásra utalt vissza, amikor Tánczos Barna Szabolcs-Szatmár-Bereg megye kitüntetését vehette át. Ezt követően a zajtai közösség, illetve a Zajtai Vitéz Gaál Lajos Egyesület önzetlenségét és rugalmasságát méltatta, akik hűek maradtak ígéretükhöz.
A Székelyföldi Jégkorong Akadémia köszönetét fejezi ki azoknak a fiatal sportolóknak a nevében is, akik a jövőben használhatják az ajándékba kapott kisbuszt. Az új jármű ugyanis nagyban hozzájárul az akadémia központjai és a csíkkarcfalvi bázis közötti mobilitás megszervezéséhez.