Porzsolt Levente, aki jelenleg a zágoni magánerdészet vezetője, visszafogott, amikor a klímaváltozásról beszél, legalábbis úgy tűnik, hogy nem hajlandó pánikolni emiatt.
Egyrészt azért, mert
az Európai Unió a Föld összfelületéből mintegy 7 százalékot kitevő területével egymaga nem tudja megállítani a klímaváltozást, még ha elérné is a klímasemlegességet.
Másrészt – mint mondja –, a Föld éves átlaghőmérséklete több száz éves ciklusokban eddig is változott: ismeretes, hogy a földtörténetben a 15. század közepétől a 19. század elejéig tartó időszakot úgy tartják nyilván, mint a „a kis jégkorszak”, míg azt a középkori melegkorszak előzte meg. Azt Porzsolt is elismeri, hogy
most a felszálló ágon vagyunk, és az emberi tevékenységnek köszönhetően felgyorsult a folyamat.
Nem is várható, hogy a következő 100-150 évben változzon a helyzet, de „az erdőknek bizonyos mértékben jó, ha nő a szén-dixoxid mennyisége a levegőben: főleg a növekedés időszakában a fák nagy mennyiségű szén-dioxidot használnak fel, kötnek meg.
Tehát akkor teszünk jót a klímának, ha az erdőket a megfelelő mértékben gyérítjük, lehetőséget adva a növekedésre a fiatal fáknak, a kivágott famennyiséget (és a benne elraktározott szenet) pedig beépítjük bútorba, őrleménybe.
Továbbá az is cél, hogy olyan kazánokat használjunk, amelyek legalább 90 százalékban hasznosítják, elégetik a faanyagot.
Magyarországon hangsúlyozottan érezhető a klímaváltozás hatása, az éves átlaghőmérséklet-emelkedések és a hosszútávra (legalább 50 évre) való tervezés kényszere feladja a leckét az erdőgazdálkodóknak, ezért
muszáj elgondolkodniuk arról, milyen fajokat ültessenek ezután, melyek lehetnek életképesek.
Ott ugyanis az Alföld és a Duna-Tisza közének egyes vidékein a folyóvizek leszabályozása miatt hangsúlyozott az elsivatagosodás, nehezebb az erdőgazdálkodás. Ezért már
kísérleteznek olyan őshonos fafajok meleg- és szárazságtűrő alfajainak telepítésével, amelyeknek szaporítóanyagát a Balkánról vagy Törökországból szerzik be.
Az már nálunk is tapasztalható a hegyvidéki zónákban, főleg a Déli- és Keleti Kárpátokban, hogy feljebb húzódik az erdőhatár, illetve egyes fajok élőhelyének határa:
a tölgy, a bükk, a fenyő egyre magasabbra terjeszkedik, de a klímaváltozás még nem nagyon foglalkoztatja a hazai erdészeti szakembereket, mert nem vitte rá őket a szükség
– mondja az interjúalany.
„Nálunk kis mértékben tapasztalható ez a folyamat. Romániának az erdőgazdálkodása az elmúlt évtizedekben sokkal természetközelibb (volt), mint más országokban, ahol szinte kizárólagosan a gazdasági szempont érvényesült:
– ecsetelte a negatív példát a szakember.
Ezzel szemben nálunk az őshonos vagy már jól alkalmazkodott fajokat szaporítják, ráadásul a hivatalosan kivágott famennyiség nem éri el a növekedés felét sem – tudtuk meg a némileg meglepő tényt. Számokban ez így néz ki, hogy
Romániában több mint 50 millió köbméter az erdők éves növekedése, a vágás pedig ezzel szemben 19-20 millió köbméter.
„A 70-es években felállítottak bizonyos növekedési táblázatokat fafajonként. A növekedés üteme mára felgyorsult, egyrészt mert hosszabb az éves ciklus (már nincsenek olyan hosszú és kemény teleink), másrészt mert több a szén-dioxid a légkörben. Többek között ezért is kedvező a mérleg nálunk.”
Porzsolt Levente szerint az erdész szakma konzervatív szakma:
ellenáll a gyors változásoknak, nehezen változtat és bizalmatlan az újításokkal szemben
– tudtuk meg a szakembertől, aki az innováció lehetőségét elsősorban a digitalizációban látja.
Már most nagy segítség a gazdálkodóknak, hogy átláthatók, követhetők az adatok, a folyamatok, a famennyiségek szállítása (a SUMAL rendszerrel), ez a rendszer pedig csak fejlődni fog.
Ezenkívül az erdészeti genetika is szép jövőre számíthat, mert
mégiscsak kell foglalkozni azzal, hogy milyen génállományú fajokat kell telepíteni ahhoz, hogy 50 év múlva is életképes, gazdag erdeink legyenek
– vágott rendet az információk sűrűjében Porzsolt Levente.