Az országút és megyei út találkozásánál a növekvő forgalom miatt már rég szükség lenne körforgalom építésére, és most valósulhat meg, miután Borboly Csaba tájékoztatása szerint Hargita Megye Tanácsa vállalja a finanszírozás kétharmadának biztosítását; a maradék egyharmadot a község teszi hozzá. A következő lépés az lesz, hogy a megyei önkormányzat elfogadja a közös beruházáshoz szükséges társulási szerződést.
Amint Gáll Szabolcs, Gyergyóalfalu polgármestere elmondta, számítottak volna az országos útügy finanszírozására is, de erre nincs hajlandóság az intézmény részéről. A beruházáshoz szükség volt egy szomszédos, a katolikus egyház tulajdonában lévő terület egy részének megvásárlására is, ezt már korábban megvette a helyi önkormányzat. Gáll közölte,
a kivitelezési tervek már korábban, két éve elkészültek, mostani számítás szerint mintegy 530 ezer lejbe kerülne a munkálat.
Hozzátette, reméli, hogy nem járnak úgy, mint a korábbi, járdaépítési projektjükkel, amelynek a közbeszerzését ötször kellett kiírni, és csak a tervezett értékek aktualizálása után jelentkezett egy cég, amely vállalta a munka elvégzését. Gáll Szabolcs elmondta még, hogy addig is, amíg a körforgalom építésének nekiláthatnak, az útkereszteződés közelében járdát és parkolót fognak létrehozni.
A körforgalmat már múlt évben szerették volna megépíteni, de akkor erről nem lehetett szó, hiszen Gyergyószentmiklósról 2019 őszén terelték Alfalun át a Csíkszereda–Maroshévíz útvonalon közlekedő teherforgalmat. Jelenleg még mindig ugyanez a helyzet, továbbra is erre közlekednek a teherautók.
Így
egyelőre nem lehet tudni, mikor kezdődhet el beruházás.
Gyergyószentmiklóson ugyanis a múlt ősz óta számottevő munkálat nem történt a korábbi teherforgalom útvonalán, azaz a Dózsa György, a Békény és a Halász utcákban, amelyek továbbra is munkaterületnek számítanak. Így várhatóan még hónapokig nem térnek oda vissza a teherautók.