Egyéb kategória

Koronavírustesztet végeznek a csíkszeredai kórház sürgősségi egységének összes alkalmazottján

A sürgősségi egység szakorvosától begyűjtött laborminták teszteredménye kedden este készült el, és igazolta a koronavírus-fertőzést. Az orvos megfertőződésének a forrása nem ismert – közölte megkeresésünkre a megyei sürgősségi kórház szóvivője.

Kiss Edit kérdésünkre ugyanakkor arról is tájékoztatott, hogy a megfertőződött orvos együtt dolgozott az egység több munkatársával, az adott váltásban. Az érintett váltás dolgozóit letesztelték, az erre vonatkozó procedúrák szerint, mindannyiuk teszteredménye negatív. Elkezdődött ugyanakkor az egység további alkalmazottainak a tesztelése is.

Amíg az eredmények megérkeznek, addig a váltást befejezők számára a kórház biztosít pihenőhelyet, azaz nem tanácsolják, hogy hazamenjenek.

Arra a kérdésünkre, hogy az említett körülmények hogyan érintik a kórház működését, szükség volt-e átszervezésekre, az intézmény szóvivője azt közölte, hogy

a történtek egyelőre nem érintik a kórház működését, a sürgősségi betegellátó egység alkalmazottai továbbra is dolgoznak, a védőintézkedések szigorú betartása és a védőöltözet alkalmazása mellett.

A megyei sürgősségi kórházban egyébként jelenleg két koronavírusos beteget kezelnek az erre a célra elkülönített osztályon, állapotuk jó és kielégítő.

A koronavírus Hargita megyei megjelenése óta összesen nyolc fertőzést igazoltak az elvégzett tesztek, ezek közül az első négy köthető Etédhez. Az első, Franciaországból hazatért beteget – akinek a krónikus betegként nyilvántartott édesapjánál is igazolták a fertőzést, miután az idős férfi váratlanul elhunyt – már gyógyultnak nyilvánították és hazaengedték lakhelyi elkülönítésbe a kórházból. Ugyanakkor a megyei prefektusi hivatal szerdai közleménye említést tesz egy újabb gyógyultról is. Ő feltételezhetően az ötödikként diagnosztizált fertőzött, aki egy magánlaboratóriumban végeztette el a tesztet, amelynek eredménye a külföldi munkavállalásához kellett volna. A hatodik és hetedik beteg megfertőződésének a körülményeiről még nem adtak ki hivatalos tájékoztatást a hatóságok, a nyolcadik fertőzött pedig a csíkszeredai kórház sürgősségi egységének a szakorvosa.

Az biztos, hogy a székelyudvarhelyi kórházból mindeddig csak egy gyógyult fertőzöttet engedtek haza, ő volt az első beteg, aki egyébként mindvégig tünetmentes volt – tudtuk meg Lőrinczi Csabától, a városi kórház orvosigazgatójától. A másik két beteg közül az utóbb diagnosztizált nő – aki múlt hét elején családjával Székelyudvarhelyre utazott, hogy orvosi ellátást kérjen – állapota az elmúlt hétvégére leromlott, intenzív osztályra került, majd a kezelés hatására jobban lett, így ismét vissza tudták helyezni a kórház fertőző betegségek részlegére. Jelenleg a székelyudvarhelyi kórházban is két koronavírusos beteget kezelnek, volt még egy fertőzésgyanús beutalt betegük a napokban, de az elvégzett laborteszt eredménye negatív lett – tájékoztatott a kórház orvosigazgatója.