Egyéb kategória

Korondi zarándokok kegytárgyait foglalták le a horvát határőrök

Már több alkalommal szerveztek Medzsugorjébe zarándoklatot a korábbi évek során, ám ilyen tapasztalatuk eddig soha nem volt – osztotta meg lapunkkal Balla Imre korondi plébános. „Ilyen esettel, hogy a kegytárgyainkat elkobozzák, soha nem találkoztunk. De ez most történt, és nem a bosnyák, hanem a horvát részen, az Európai Unióba belépve, ahol most schengeni határ van” – jegyezte meg.

A korondiak magyarországi testvértelepülésük, Becsehely zarándokaival együtt mentek a kegyhelyre. „A két autóbusz egymás után haladt, a magyar járművet a horvátok könnyedén elengedték, mi meg utánuk várakoztunk, és

a határőr, felnyittatva a csomagteret, abba kötött bele, hogy az ajándéktárgyakat, amelyeket ki-ki a szeretteinek vásárolt, nem lehet bevinni az EU-ba, és hogy mi azokat be akartuk csempészni.

Korábban senki nem kérdezett arról, hogy van-e valamiféle elvámolni valónk, de hát ezek a kegytárgyak nem is tartoznak elvámolás alá, hiszen személyes, kis értékű tárgyak.

Elvették és megbüntettek 800 euróra”

– hangsúlyozta. És ez nem volt minden, a zömében idős zarándokoknak hosszasan kellett várakozniuk a határnál.

„Négy órát várakoztattak, és tudni kell, hogy a zarándokcsoport tagjai között idősek is vannak, és ennyi ideig egy állomásozó buszban ülni, bizonytalanságban, nem kellemes élmény” – tette hozzá.

Megkeresték a zágrábi román konzulátust, ám ott nem igazán segítettek. „Nemhogy a segítségünkre lettek volna, inkább

kioktattak, hogy ezt nekünk időben be kellett volna jelenteni, és hogy ilyent nem lehet tenni. Két telefonhívással elintéztek, hogy ez van, el kell fogadni”

– jegyezte meg a korondi zarándokcsoport vezetője.

Ezután a zágrábi magyar külképviselethez fordultak, ahol készségesen a segítségükre siettek. „Gyorsan felvették a kapcsolatot a vámhivatallal, ahogy az ottani vatikáni nagykövettel is, mindent megpróbáltak, hogy visszakaphassuk az értéktárgyainkat, de a horvátok erre nem voltak hajlandók.”

Továbbutaztak, és kedden a magyar konzulátussal folyamatosan tartották a kapcsolatot az ügy megoldása érdekében. „Nyilatkozatokat tettünk mindannyian, akiknek a tárgyait elvették, darabszámot, milyenséget és értéket illetően, hangsúlyozva,

kérjük vissza azokat,

hiszen jogtalanul vették el. Olyan, mintha az embert kirabolnák, miközben tehetetlenül nézi, hogy nem adják vissza az általa megvásárolt dolgokat” – foglalta össze a történteket.

Hangsúlyozta, az efféle kegytárgyak átvitelét az országok közötti egyezmények biztosítják, és teljesen jogtalanul, diszkriminatív módon történt minden. „Ebben

vélhetően az is benne volt, hogy román rendszámú autóbusszal utaztunk, hiszen ugyanazon zarándokcsoport egyik része a magyar rendszámú járművel elmehet, a másik meg nem…

reméljük, hogy akár a konzulátus, akár más, felsőbb fórumok elérik azt, hogy a tárgyakat visszakapjuk” – fejezte ki reményét.

Megjegyezte, az ottani állami törvény szerint az elkobzott tárgyakat jogos tulajdonosaiknak vissza kellene vásárolniuk. „Ez azonban értelmetlen dolog, mert mi már egyszer kifizettük az árát, így nincs joga a horvát államnak, hogy újra megfizettesse velünk azt, amit a bosnyákok átengedtek a határon. Soha egyetlen zarándokcsoport nem szembesült ilyen visszaéléssel” – jegyezte meg befejezésül.