Egyéb kategória

Közösségben ünnepelték advent első vasárnapját a sepsiszentgyörgyiek

Az esős, távolról sem karácsonyt idéző időjárás sem tudta elrettenteni a városlakókat attól, hogy a főtéren, közösségben ünnepeljék az első adventi gyertya meggyújtását.
Az első adventi vasárnapi műsort a sepsiszentgyörgyi Református Kollégium elemistáinak kórusa nyitotta meg, majd Antal Árpád polgármester szólt a jelenlevőkhöz, aki az idő gyors múlásáról elmélkedett, kiemelve, hogy

adventben nem csak a sürgőset, hanem a lényegeset is látjuk.

Mint mondta, advent négy hetében esélyt kapunk, hogy utolérjük a lelkünket, ekkor van alkalmunk arra is, hogy az Isten fiára és örömre figyeljünk, hiszen

nagy dolog, hogy vagyunk, hogy van gyerek, unoka, nagyszülő, barátok, ha van ahová és akihez megérkezni, ha van amit enni és akit szeretni.

Miközben Antal Árpád meggyújtotta a hit gyertyáját az idén megújult óriáskoszorún, a Kováts András Fúvósegyesület ablakkoncertje nyűgözte le a közönséget.

A nagy lángot ezer apró fény formájában vitték otthonukba az emberek, de előtte még Dénes Katinka református lelkipásztor tartott rövid áhítatot.

Bár még sötétség borítja a földet, sűrű homály a nemzeteket, de fölötted ott ragyog az Úr dicsősége.

Emeld föl tekinteted és nézz körül: mindnyájan jönnek hozzád” – idézte Ézsaiás prófétát a lelkész. A Miatyánkot közösen mondták el az egybegyűltek, majd a műsort a Plugor Sándor Művészeti Líceum Lőfi Gellért által kísért és vezényelt Campanella gyermekkórusának előadása zárta.