Egyéb kategória

Külön egységet hoznak létre a SRI-n belül, amely a korrupció visszaszorításával foglalkozik majd

Miután az elnök ismertette a parlament plénumában a 2025-2030-ra szóló védelmi stratégiát – amelyben a korrupció az állam egyik sebezhető pontjaként szerepel – az államfő az újságíróknak elmondta, hogy ezen a téren újdonságot vezetnek be.

A SRI-nek különböző osztályai vannak, amelyek más-más területtel foglalkoznak. Egyesek feladata a kémelhárítás, más osztályoké a szabotázsakciók, megint másoké pedig a szervezett bűnözés felderítése. Abból, hogy

a védelmi stratégiába bekerült a korrupció, explicit módon következik, hogy a SRI keretében lesz egy osztály, amely csak és kizárólag a korrupcióval fog foglalkozni

– magyarázta Nicușor Dan az Agerpres beszámolója szerint.

Az államfő szerint az a cél, hogy a Román Hírszerző Szolgálat teljesen alkotmányos eszközökkel foglalkozzon a korrupcióval, a munkája élesen elhatárolódjon az ügyészség és a bíróságok tevékenységétől.