Egyéb kategória

Lasconi: az elnökválasztás első fordulójában protestszavazás történt

Hétfő esti sajtótájékoztatóján Lasconi elmondta, az elnökválasztás első fordulójában protestszavazás történt, szerinte a választópolgárok szavazataikkal értésre adták, „elegük van abból, hogy megvetést kapnak azoktól, akiknek védelmezniük kellene őket”.

Olyan Romániát akarunk, amelyikben számít a szavazatunk, számít a hangunk”

– szögezte le. Hozzátette, egy új fejezet kezdődik az ország történetében, hiszen először fordul elő, hogy a „rendszerpártoknak”, a PNL-nek és a PSD-nek nincs képviselőjük az elnökválasztás második fordulójában.

Lasconi hangsúlyozta, olyan Romániát szeretne, amelyikben az emberek meg tudnak élni a munkájukból, és tisztelik őket a munkájukért, olyan országot, amelyikben az állam dolgozik a polgáraiért és nem fordítva. Az USR jelöltje ugyanakkor megígérte, mindent megtesz, hogy felnőjön a román állampolgárok elvárásaihoz, és minden polgár elnöke kíván lenni.

Értékelem, hogy Marcel Ciolacu elismerte a vereségét. Ez így normális”

– tette hozzá.

Elena Lasconi beszélt arról is, hogy az anyja több hátszegi étteremben is dolgozott, „mosta a poharakat hideg vízzel naponta 12-14 órán át”. „A családomban tudjuk, mit jelent a munka. Tudjuk, milyen a saját munkádból megélni, nem különnyugdíjból, nem szinekúrából, nem csaló ingatlanfejlesztők luxusajándékaiból” – fogalmazott.