Milyen lenne, ha az emberiséget egy kollektív tudat igázná le? Nem az űrlényes filmekben látott idegeninvázió, hanem egy viszonylag békés és csendes megszállás: az emberek 99,99 százaléka elveszítené öntudatát, testük pedig a kollektív tudat eszközévé válna. Ez az alaphelyzet már számtalan kérdést felvet, nem beszélve a legfontosabbról:
mi történne azokkal az emberekkel, akik valamiért nem integrálódnak a kollektív öntudatba?
Nos, pont ezzel az alapszituációval játszik el a Breaking Bad és a Better Call Saul alkotója az Apple TV legújabb sorozatában, aminek utolsó része épp karácsony napján vált elérhetővé.
Vince Gilligan több mint egy évtized alatt két szenzációs sorozattal bizonyította be a világnak, hogy
elképesztően jól tud történetet mesélni, és a történetmesélés közben olyan atmoszférát és feszültséget tud teremteni, ami szó szerint a székbe szögezi vagy libabőrössé teszi a nézőjét.
Védjegyévé váltak ugyanakkor a különleges kameraszögből felvett nyitójelenetek, de az apró részleteken elidőző snittek, de amik igazán nagyszerűvé teszik a produkcióit, azok a szereplők káoszai, amik csak fokozódnak és fokozódnak, egészen addig, amíg elpattan valami, ami visszafordíthatatlan következményekkel jár.
A Breaking Bad és a belőle kinőtt Better Call Saul földhözragadt drámái után, a korábban az X-Akták több mint kéttucatnyi epizódján is dolgozó Gilligan új sorozata, a most bemutatott Pluribus egy idegeninváziós sci-fi történet, amiben sem űrhajók, sem furán kinéző idegenek nincsenek,
csak hétköznapi emberek, akinek az élete egyik pillanatról a másikra teljesen új fordulatot vesz.
A Pluribus főszereplője Carol egy befutott ponyvaíró, akinek látszólag megvan mindene, párja Helen azonban mintha nem mindenben állna száz százalékban mellette. Egy könyvbemutató utáni iszogatás alatt hirtelen minden megváltozik:
az emberek egyik pillanatról a másikra lefagynak, és amíg Carol egy szerencsétlen balesetre összpontosít, Helen összeesik a földön, majd rángatózni kezd.
A sorozat innentől kezdve szippant be a váratlan események sorozatának kibontásával, ami elé egyébként úgy érdemes leülni, hogy
semmit sem tudunk sem a cselekményről, sem pedig a szereplőkről.
A tévézés aranykorához visszatérő sorozatipari trend, miszerint hetente érkeznek az epizódok Gilligan új produkcióját is rendkívül élvezhetővé teszik, hiszen aki hétről hétre követte, azokban számos kérdés fogalmazódhatott meg a látottak alapján, és
az epizódok végi cliffhangerek is ütősek voltak, mint anno a Breaking Bad és a Better Call Saul esetében.
A kollektív tudattal szembeszegülő Carollal könnyű azonosulni, hiszen szinte mindent megtestesít a modern és öntörvényű emberből, aki a végsőkig is képes elmenni azért, hogy ne integrálják be egy rendszerbe, ugyanakkor elkeseredetten keresi a boldogságot, ami sosem adatott meg igazán neki, hiába hogy azok közé tartozik, akik látszólag semmiben sem szenvednek hiányt, valami viszont mindig ott „szurkálja”, őket hogy ne legyen teljes az életük, amivel elégedett lehetnek.
A Pluribus egy újabb különleges slow-burn (lassú cselekményvezetésű) sorozat, aminek minden egyes epizódja lassan indul be, ám amikor beindul, akkor nincs megállás, hiszen
váratlan és meglepő szituációkba kulminálódik a viszonylag békés kiindulópont.
A sorozat számos kérdést vet fel, aminek többségét Carol fel is teszi a kollektív öntudatnak, de bemutatja azt is, hogy mikre képes az ember, ha egyedül marad, és minden porcikájával tiltakozik a többséghez való integrálódás ellen. Azt is láthatjuk, hogy
-
miért nem működne hosszútávon egy globális léptékű komminizmus,
-
illetve, hogy milyen kihívásokba ütköznek az olyan gyarmatosítók, akik természetükből adódóan nem képesek bántani másokat.
A Pluribus mind a kilenc epizódja egy-egy aranybánya azoknak, akik szeretik az abszurd fordulatokkal és a jól megírt karakterekkel operáló történeteket, a minőségi történetmesélést és a különleges atmoszférát.
Vince Gilligan legújabb sorozata bizonyos szempontból minimalista is, hiszen az egyén, a kicsi szempontjából mutat be globális léptékű dolgokat, a mindössze néhány tömegjelenetet leszámítva a játékidő többségében egy, vagy épp egy maroknyi ember drámáját nézhetjük.
Jól áll a sorozatnak ugyanakkor a nemzetköziség is, hiszen annak ellenére, hogy a cselekmény nagyrésze az Új-Mexikói Albuquerque-ben játszódik, több szereplő révén a nemzetközi színtérre is kitekintünk, ezáltal ez nem egy újabb amerikai tucatsorozat a Pluribus, hanem
egy olyan néznivaló, aminek az egyik epizódjában konkrétan telefonos fordító segítségével beszélnek egymással a szereplők.
A meglehetősen sokkoló cliffhangerrel végződő utolsó epizód tartogat pár olyan jelenetet amitől gombóc nő a néző torkában, arra pedig, hogy miként folytatódik a szürreális történet, várhatóan éveket kell várnunk, hiszen ha az Apple be is rendeli a következő évadot, a Vince Gilligan elmondása szerint hosszadalmas lesz az előkészület az újabb forgatásra, így
optimista becslés szerint is leghamarabb 2027-ben nézhetjük tovább Carol Sturka történetét.
De mi ez nekünk, akik annakidején éveket vártak a Breaking Bad befejezésére? Azt nem tudjuk, hogy hány évad van a sorozatban, de ha megérjük az elkészülésüket, akkor biztosan hasonló élményben lehet részünk mint a Breaking Bad vagy a Better Call Saul nézésekor, amelyek
évadról évadra csak egyre jobbak lettek, és képesek voltak felülmúlni a korábban látottakat.
A Pluribus első évadával Vince Gilligan ismét magasra tette a lécet, de eddigi munkásságát ismerve képes lesz átugrani ezt a folytatásban. Merthogy számos kérdésünk van, hogy mi lesz Carollal, Zosiával, Manusos-szal és a kollektív tudat által rabul ejtett emberiséggel annak a bizonyos eszköznek a birtokában, amit a finálé utolsó képsoraiban láthattunk.
Izgalmas lesz a folytatás, arra már most mérget vehetünk.