Egyéb kategória

Legendás Beatles-gitár, tatuból készült charango a Tekergő Hangszermúzeumnál

Farkas Tamás Zoltán, a Tekergő Hangszermúzeum megálmodója nemcsak bemutatja, hanem meg is szólaltatja világzenei hangszergyűjteményét. Harminc év alatt több zenekarban is kipróbálta magát, jelenleg

a sepsiszentgyörgyi Tekergők kisegyüttes, a Tiltott Illés, illetve a PetőFREE Társulás alapítója, vezetője és frontembere.

A bemutatásra szánt hangszerek mindegyike a személyes gyűjteményéből származik.

„A gyerekekhez csak egy részét viszem magammal, mert ezek utaztatása, behangolása és bemutatása időigényes. A gyűjteményem 30-40 darabból áll.

Úgy tapasztalom, hogy Székelyföldön erősen őrzik a népzenei hagyományt, viszont én egy nemzetközi szemléletű programot szeretnék megvalósítani, amely más népek hangszereit és zenéit is bemutatja”

– mutatott rá.

Ilyen például az akusztikus gitár, elektromos gitár, basszusgitár, a tizenkét húros gitár, buzuki, bendzsó, mandolin, oktáv mandolin, hawaii ukulele, tambura, bodhran, djembe – utóbbi kettő ütőshangszer.

Meg lehet ismerkedni a bolíviai charangoval, amely tatupáncélból készült, valamint egy közel százéves délvidéki tamburával is.

Sőt, a gyűjtemény részét képezik olyan korhű különlegességek is, mint a legendás Beatles együttes révén híressé vált, 1968-ból származó, hegedűalakú Höfner basszusgitár, vagy

John Lennon híres Rickenbacker 350 elektromos gitárja, amelynek egy későbbi kiadását sikerült beszerezni.

„Évek óta szekrények tetején, tokokban porosodnak ezek a hangszerek, mert nincsenek olyan zenei projektek, amibe aktívan be tudnám őket vonni, főleg ezeket a különlegesebbeket.

Megválni tőlük nem szerettem volna, és ekkor fogalmazódott meg bennem, hogy csináljak egy kisebb utazó hangszermúzeumot”

– magyarázta az ötletgazda.

Húsz év után teljesült álom

A hangszermúzeum ötlete már húsz évvel ezelőtt megfogalmazódott, de csak most sikerült megteremteni hozzá a szükséges körülményeket. Azonban ez nem egy szokványos kiállítás, sokkal inkább interaktív vándormúzeum:

ahová hívják, oda megy és viszi magával a gyűjteményét is, amelynek darabjait nemcsak megnézni lehet, hanem kipróbálni is.

A szervezésben partnere Kerekes Lóránd.

Elsősorban a gyerekközönséget – óvodásokat és elemi, általános iskolásokat – célozza a program, mert szeretnék közelebb hozni a zenét a fiatal generációkhoz.

A kisebbeknek népszerű gyerekdalokkal mutatja be a hangszereket, a nagyobbaknak rendhagyó, úgynevezett rocktörténelem-órát tart.

„A koncertjeinken nagyon jól érzik magukat a gyerekek, de ahogy vége van, szétszélednek.

Az a cél, hogy minél több gyermek kerüljön közelebb a zenéhez, minél korábban. Akár a hallgatáshoz, akár a gyakorláshoz”

– magyarázta a Tekergők kisegyüttes frontembere, aki szerint az alapműveltség része kellene legyen az, hogy a gyerekek legalább egy hangszeren megtanuljanak alap szinten játszani.

A Tekergő Hangszermúzeumot iskolákba, óvodákba is el lehet hívni, de a későbbiekben fesztiválokon és egyéb kulturális eseményeken is szeretnének részt venni, ahol felnőttek számára is elérhetővé, élvezhetővé tennék a programot.

A múzeum első, zárt körű bemutatójára március 24-én kerül sor a Kőrösi Csoma Sándor Napköziotthonban.

Az érdeklődők a Facebook-oldalon, vagy a 0749-856 525-ös telefonszámon tájékozódhatnak a részletekről.