Hosszas tépelődés után már 2020-ban bejelentette, hogy 2023-ban nem folytatja az igazgatást, mert úgy érzi, frissíteni kell a színház szemléletmódján, ugyanakkor fontosnak tartja, hogy az eddigi útból fakadó értékek ne vesszenek kárba. Szeretné, ha olyan emberek kerülnének a színház élére, akiknek víziójuk van, könnyen tudnak kapcsolódni a kor kihívásaihoz – részletezte Bocsárdi, aki 2006 óta igazgatja a sepsiszentgyörgyi színházat, előtte tizenegy évig a művészeti vezetője volt.
Egy év után kiderül, mennyire életképes ez a változat a színház és a fenntartó városvezetés számára.
A leköszönő direktor arra is kitért, hogy a színház vezetésének megváltoztatása próbatétel az ott dolgozóknak, hiszen túlságosan érzékeny emberekről van szó, így fennáll a klikkesedés, az indulatok elszabadulásának veszélye, ám ez az átmenet éppen ennek veszi elejét.
Pál-Ferenczi Gyöngyi nem megosztó személyiség, a kollégái komolyan veszik, és imádja a színházat
– érvelt Bocsárdi az ideiglenes igazgató személye mellett. Rámutatott, Pálffy Tibor „Hobo” neve is felmerült mint ideiglenes igazgató, de ő nem vállalta a megbízatást.
Antal Árpád, a színházat fenntartó önkormányzat vezetője, Sepsiszentgyörgy polgármestere rámutatott,
minden intézményvezető felelőssége és legnehezebb feladata, hogy kineveljen olyan személyiségeket, akik folytatni tudják munkát.
Lesz egy poszt-Bocsárdi-korszak a színház életében, egy évig Pál-Ferenczi Gyöngyi ideiglenes megbízottként látja el a vezetői teendőket, majd eljön a pillanat, amikor meghirdetik az állást, és
a nyílt versenyen bárki pályázhat.
Fontos, hogy erős brand legyen a Tamási Áron Színház, továbbvigye, amit az elmúlt években felépítettek, ám egy új vezető új elemeket is hoz majd – szögezte le a polgármester.