Egyéb kategória

Lestrapált mozdonyok, kimerült vasutasok

Az egyik említett márciusi vonatbaleset emberi mulasztás miatt következett be: teherszállító vonatnak ütközött egy személyvonat, 12 személy sérült meg az Arad–Bukarest közti vasútvonalon közlekedő szerelvényen. Nemrég pedig egy mozdony meghibásodása miatt életét vesztette egy vasúti alkalmazott, amikor két szerelvényt próbált egymáshoz csatlakoztatni. Mindkét baleset előtérbe helyezte a Román Vasúttársaság (CFR) felelősségével és az általa nyújtott szolgáltatások minőségével, a szerelvények állapotával és szakembereik felkészültségével kapcsolatos kérdéseket.

Sorin Grindeanu szállításügyi miniszter elrendelte, készüljön alapos jelentés arról, hogy milyen állapotban vannak a vasúti szerelvények, hol lenne szükség gyors beavatkozásra. Kilátásba helyezte ugyanakkor azt is, hogy áprilisban felmérik a mozdonyvezetők egészségi állapotát, rátermettségét.

Kétmillió kilométert futottak már

A marosvásárhelyi állomásfőnök, Lucian Zugravu a sajtónak elmondta, hogy

egy tucatnyi mozdony van, amit rendszeresen használnak, de legalább hét éve egyikükön sem végeztek főjavítást.

Mind ki kellene cserélni, hiszen mind a dízelmozdonyok, mind pedig a Kék Nyíl-típusú mozdonyok már kétmillió kilométernél többet közlekedtek.

Hasonlóképp régiek és megértek a cserére a vasúti kocsik is, ezeket megpróbálják tisztán tartani, néha kifestik, az ülőrészeket újrakárpitozzák, de az állomásfőnök szerint nem ez a jó megoldás.

Újakra kellene cserélni.

A túlórák miatt általános a krónikus fáradtság

Egy tucatnyival kevesebb mozdonyvezető van Marosvásárhelyen, mint amennyire szükség lenne, így a meglévő 54 sokat túlórázik – hívta fel a figyelmet a másik gondra Lucian Zugravu. Azt is elmondta, igaz, hogy a pluszmunkát kifizetik nekik, de ez azt jelenti, hogy

havonta 40–50 órával többet dolgoznak, mint amennyit kellene.

Terepen is vannak, ügyeletet is biztosítanak, ez utóbbi esetben pedig a vasúti kocsikban alszanak, sokat vannak távol családjaiktól.