Egyéb kategória

Még a székelyföldi méz felvásárlási árára is hatással lehet az Ukrajnában zajló háború

{L1}

Biztatóbb körülmények közt kezdődik a méhészek számára az idei szezon, mint a tavalyi, ezúttal ugyanis nagyobb veszteségek nélkül vészelték át a méhcsaládok a telet. Amint arról Ádám József, a jórészt udvarhelyszéki méhészeket tömörítő Örösi Méhész Egyesület elnöke beszámolt lapunknak,

nem volt nagyon aszályos az ősz – mint egy évvel korábban –, rengeteg volt a virágpor, így a méhek fel tudtak erősödni a tél előtt.

A téli időjárás is kedvező volt, nem voltak nagy hőmérséklet-ingadozások, februárban ugyan a kelleténél enyhébb volt az idő, de ez még nem zavarta meg a méhek telelését, nem úgy, mint tavaly, amikor az enyhe telet egy fagyos március követte és ez annyira meggyötörte az állományt, hogy sok méhcsalád összeomlott, és a legyengült családokat a nozémaként ismert méhbetegség is megtámadta.

Akkor 30 százalékosnál is nagyobb arányú volt a méhpusztulás, most viszont az elfogadottnak számító 10 százalékon belül maradt ez az arány.

A vándorméhészek most abban reménykednek, hogy lesz csapadék a déli országrészeken és jól megáztatják a repceföldeket, hogy időben el tudjanak indulni az első méhlegeltetésekre.

A biztosítás miatt megdrágult a vándorlás

Noha a természeti tényezők megfelelőek, a gazdasági körülményekről ugyanez nem mondható el. Jelentősen megdrágult az üzemanyag, ez azonban a kisebbik baj a vándorméhészek számára. A tavaly csődbe ment piacvezető biztosítótársaságtól,

a City Insurance-tól ugyanis a vándorméhészek kedvezményesen vásárolhatták meg a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítást (RCA), most viszont hatszor többet kellene fizessenek egy hasonló biztosításért.

A City Insurance-tól fél évre 400-600 lejért tudták megvásárolni az RCA-t, mivel teherautóikkal nem állandó szállítást végeztek, hanem havonta csak két-három éjszaka közlekedtek az utakon. Most viszont

egy hasonló biztosítás több mint 3500 lejbe kerül fél évre, ami egy óriási pluszköltséget jelent, ezért a méhészek egy állami árplafon-jellegű szabályozásban reménykednek

– tudtuk meg Ádám Józseftől. Ellenkező esetben ez jó eséllyel kihat majd a méz idei árára is, noha abba a kereskedőknek is nagy beleszólása van.

Ha ugyanis a méhészek anyagilag szorult helyzetbe kerülnek, kénytelenek lesznek elfogadni a nagybani felvásárlók által ajánlott árat

– mondta a szakember. Itt kerül azonban a képbe egy újabb tényező: az Ukrajnában zajló háború. Ukrajna ugyanis az egyik legnagyobb méztermelő ország a térségben – nagyobb, mint a román és a bolgár ágazat, amely még olcsón tud mézet termelni –,

ha viszont ott elhúzódik a háború és a méhészek nem tudnak mézet termelni, akkor meg fog nőni a Romániában termelt méz iránti kereslet is.

Ha Ukrajnában idén nem lesz méztermés, a román és a bolgár piac nem is fogja tudni teljesíteni a méz iránti nagybani keresletet.

Valamennyit biztosan fog nőni a méz ára, de nem tudjuk, hogy mennyit, mert egyelőre nem tudjuk, hogy mi mennyibe fog kerülni. Majd a szezon végén derül ki, hogy mennyi lesz a méz ára

– fogalmazott a méhészegyesület vezetője.