Egyéb kategória

Meghagynák a jelzőlámpákat a vasúti aluljárónál

{L1}

A vasúti felüljáró lezárása miatt április végén helyeztek ki villanyrendőrt a csíkszeredai vasúti aluljárónál a gépjárműforgalom zökkenőmentes működésének biztosításáért. A városvezetés úgy tervezte, hogy két-három hétig teszteli a rendszert az eredeti beállításokkal, és csak utána döntenek arról, hogy ugyanígy működtetik-e tovább vagy változásokat eszközölnek. Úgy tűnik,

az újítás olyannyira bevált, hogy nemcsak a hídfelújítás idejére, hanem utána is maradnak a forgalomirányító eszközök

– mondta el lapunknak Bors Béla alpolgármester.

Újabb ideiglenes körforgalom

Mint érdeklődésünkre az elöljáró kifejtette, várakozáson felül teljesített az új rendszer, amely nagyon jól működik, és mára már a járművezetők is hozzászoktak. Reggelente nyolc előtt húsz perccel, illetve egész után pár perccel, valamint a délutáni csúcsidőben alakulnak ki mindössze kisebb fennakadások, de a nap jelentős részében nincsenek problémák. Összességében

sokkal biztonságosabbá vált a szűk aluljáró a jelzőlámpák által, a balesetek bekövetkezésének esélye pedig szinte megszűnt, ezért döntöttek a hosszútávú alkalmazásuk mellett.

Az alpolgármester arra is kitért, hogy a közeljövőben további forgalmi változások várhatók a városban.

A Brassói út és a Zöld Péter utca találkozásánál megtalálták a megoldást egy ideiglenes körforgalom kialakítására.

Ennek kihelyezése után újabb változás várható az aluljárónál: a Baromtér utcából érkezők csak jobb irányba térhetnek majd ki a Brassói útra, tehát aki balra, a vasútállomás irányába szeretne menni, az ideiglenes körforgalomban fordulhat majd vissza. Már csak a közlekedésrendészet jóváhagyására várnak, az alpolgármester szerint

júniusban meg is valósulhat a körforgalom.

Ugyancsak jövő hónaptól változhat meg továbbá a forgalmi rend a város Székelyudvarhely felőli bejáratánál: a továbbiakban nem a híd irányába lesz a főútvonal, ahogy eddig, hanem a Rét utca felé. Egyébként a város mobilitási tervében is így van elképzelve a forgalmi rend, így várhatóan ez a változtatás is állandó lesz.