Egyéb kategória

Megint itt a petárdaszezon, de sokan nem örülnek ennek

Az év utolsó napja, a nagy szilveszteri mulatozás előtt László Szabolcsot, a Székelyudvarhelyi Helyi Rendőrség vezetőjét kérdeztünk arról, hogy milyen típusú pirotechnikai eszközöket használhatunk szilveszterkor és mire számíthat az, aki engedély nélküli eszközöket vásárol, birtokol, illetve használ.

Az intézmény vezetője kifejtette, hogy több kategóriába sorolt pirotechnikai eszközt tartanak számon, a besorolások pedig azok veszélyességi fokát mutatják, így

az 1 és P1 jelzéssel ellátott termékeket vásárolhatnak a 18 éven felüliek, ugyanis ezeknek alacsony a rizikófaktora, és megfelelő használat mellett nem okozhatnak balesetet.

A T típusúakban jóval több a robbanóanyag, ezzel együtt a balesetveszély is nagyobb lehet, amennyiben nem jó kezekbe kerülnek. Utóbbi használatához képesítés szükséges – tudtuk meg.

László Szabolcs arra is felhívta a figyelmet, hogy vásárlás előtt érdemes megbizonyosodni, hogy valóban megfelelő kategóriába sorolt terméket vásárolunk-e, emellett azt is hangsúlyozta,

csakis engedélyekkel rendelkező árusoktól szerezzük be a pirotechnikai eszközöket, hiszen saját biztonságunkat is veszélyeztetjük a kétes eredetű termékekkel.

Az engedélyek nélküli eszközöknél előfordulhat ugyanis, hogy a termék és a csomagoláson látható jelzés nem egyezik, ezekben az esetekben sokkal nagyobb az esélye, hogy sérülést okoznak, továbbá

ha baleset történik, nem lehet lekövetni a gyártót sem.

Ezzel szemben, ha valamilyen gyártási hiba miatt történne baleset, a megbízható helyről vásárolt, engedélyezett termékek gyártói visszakövethetők és felelősségre vonhatók – részletezte.

Komoly következmények

Mind a vásárlók, mind a kereskedők felelősségre vonhatók, ha megszegik a rájuk vonatkozó szabályokat. A kereskedők például az engedély nélküli árusítás és engedély nélküli pirotechnikai eszközök forgalmazása miatt is felelősségre vonhatók, ugyanakkor László Szabolcs azt is megjegyezte,

csak felnőttkorúaknak adhatják el termékeiket, 16 év alattiak még csillagszórót és ahhoz hasonló eszközöket sem vásárolhatnak.

Minden kihágás esetén bűnvádi eljárás indul – tudtuk meg a helyi rendőrség vezetőjétől.

Az állami rendőrség egyébként szeptember végétől december közepéig országszerte több mint 37 tonna pirotechnikai terméket foglalt le, és 180 büntetőeljárást indított pirotechnikai termékek birtoklását, értékesítését és használatát szabályozó törvények megsértése miatt.

Ami pedig a használatot illeti, ugyan

megvásárolni már szilveszter előtti hetekben is lehet a pirotechnikai eszközöket, azokat kizárólag december 31-én, az év utolsó napján lehet használni.

Abban az esetben, ha valaki nem használja el az összes terméket, nem tarthatja magánál, hanem le kell adnia – ismertette László Szabolcs.

A kutyás gazdák legnagyobb „öröme”

Egyáltalán nem örülnek a kutyatartók a pirotechnikai eszközöket árusító bódék megjelenésének. Mint lapunknak egy kutyatartó beszámolt, amikor ünnepek közeledtével megjelennek a petárdákat és tűzijátékokat árusító bódék,

számukra is egy stresszesebb időszak kezdődik, hiszen ennek az a következménye, hogy már a szilveszter előtti napokban elkezdődnek a robbantgatások, durrogtatások a lakónegyedekben.

„Ilyenkor mindig félve viszem le az egyébként is ijedős kutyámat, és folyamatosan attól tartok, hogy egy nagyobb csattanástól vagy robbanástól annyira megijed, hogy kirántja a pórázt a kezemből, és elszalad. Az ijedtségtől még bizalmatlanabb lesz az emberek iránt, és

védekező mechanizmusként mindenkit ugatni fog, ami elég ijesztő tud lenni egy átmenetileg elszabadult, középtermetű kutya esetében”

– fejtette ki aggályait a kutyatartó. Mint részletezte, ő és még számos kutyás ismerőse annak örülne a legjobban, ha végleg betiltanák a petárdázást, vagy legalább szigorúan szilveszter estéjére korlátoznák, ám ez lehetetlen kihívás, mivel szerinte

nem lehet minden petárdázó mellé rendőrt állítani.

„Amióta kutyám van, a szilveszter időszaka mindig stresszes számomra a petárdázás miatt, nem beszélve arról, hogy gondoskodnom kell arról is, hogy az éjféli tűzijáték és petárdázás alatt föltétlenül a lakásban legyen, hogy az ijedtségtől ne tudjon kiszabadulni és elkóborolni. Megterhelő ez az időszak úgy a kutyák, mint a gazdáik számára” – foglalta össze a petárdázással kapcsolatos negatívumokat a kutyatartó.