{L1}
A társadalmi párbeszéd bizottság hétfői ülésén állapodtak meg az oktatási minisztérium és a társadalmi partnerek képviselői abban, hogy
a 2022–2023-as tanévtől az 5–8. osztály tanulmányi átlaga nem fog beleszámítani a nyolcadik osztályt végzett tanulók felvételijegyébe, kizárólag az országos képességfelmérő vizsgán kapott osztályzat alapján rangsorolják majd őket.
A változásról a marosvásárhelyi Bolyai Farkas Gimnázium igazgatója, Hajdú Zoltán elmondta, hogy
olyan módszert, ami teljesen igazságos legyen mindenki számára, nehéz találni, de a most bevezetett rendszert mégis igazságosabbnak tartja, mint azt, ami eddig volt.
Korábban a középiskolai felvételinél 80 százalékban számított a kisérettségin elért eredmény, 20 százalékban pedig a 4 év tanulmányi átlaga, az iskolaigazgató szerint azonban
gyakran éppen ez a négy év általános döntött az egyforma kisérettségi átlagok mellett, tehát az jutott be az osztályokba, akinek jobb volt a négyéves tanulmányi átlaga.
„Sajnos a romániai tanügyben nincs egy egységes értékelési rendszer, a szigorúság nem egyforma, ennek következtében az átlagok nem mindig tükrözik a különbségeket, a hasonlóságokat iskolák és diákok között. Konkrét példa, hogy ha egy bolyais diákot 6. osztályban 8,50-es átlaggal zárjuk le, ugyanaz a diák lehet, hogy ha egy másik iskolába járna, ott 9,50-nel végezne, de az is lehet, hogy 8-assal.
– magyarázta az iskolaigazgató. Rámutatott: ezért igazságosabb az, hogy egy egységes vizsga és értékelési renden menjenek át a diákok a kilencedik osztályba való bejutáskor.
Egyelőre úgy tűnik, hogy ezután az országos képességfelmérő vizsgán kapott osztályzat alapján rangsorolják majd a diákokat a kilencedik osztályokba, felvételi vizsgáról még nem esett szó.
Az igazgató szerint talán a legigazságosabb az a rendszer lenne, amit a kilencvenes években alkalmaztak, amikor felvételit hirdettek az iskolák a 9. osztályba való bejutáshoz.
A diákok esetében már nem ilyen népszerű ez a változás, a World Vision Románia alapítvány átfogó közvélemény-kutatásából is az derült ki augusztus elején, hogy
a megkérdezettek nagy része, 59 százaléka nem ért egyet azzal, hogy az 5–8. osztály tanulmányi átlaga ezentúl ne számítson be a felvételijegybe; csak 35 százalékuk tartja jó iránynak ezt.
Szabó Szabolcs, a Maros Megyei Magyar Diákszövetség tiszteletbeli elnöke ki is fejtette a Székelyhonnak korábban, hogy „teljesen igazuk van azoknak, akik nem értenek egyet azzal, hogy nem számít az 5–8. osztály átlaga a 9. osztályba való felvételizéskor.
– tette fel a kérdést Szabó Szabolcs, aki szerint, ha nem is sokat, de valamennyit kellene számítson, mert így nem motiválja a tanulót semmi az év közbeni tanulásra. Aki örül a változásnak, az azért teszi, mert úgy gondolja, hogy sokszor gyengébb iskolákból jobb tanulmányi átlaggal érkezők viszik el a jó helyeket a középiskolákban, amit nem találnak igazságosnak.