Egyéb kategória

Megtartotta utolsó sajtótájékoztatóját polgármesterként Ráduly Róbert Kálmán

A katasztrófavédelmi bizottság ülésén nem született újabb, a koronavírus-járvány megfékezését célzó korlátozó intézkedés. Ellenben elkezdődik a körzeti felelősök üzletek és bevásárlóközpontok létszámkorlátozási előírásainak betartatásával kapcsolatos ellenőrző tevékenysége.

Értesüléseim szerint az üzletek többsége komolyan vette a felhívást, és bevezette a létszámkorlátozást. Ezt a kollégák hétfőtől fogják ellenőrizni

– számolt be. Mint hangsúlyozta, nem a bírságolás és a megfélemlítés a cél, sokkal inkább figyelemfelhívó és járványmegelőzési célja van az ellenőrzéseknek. 

Elégedetten fejezi be

Ráduly kitért a polgármesteri tisztségben betöltött éveire is. Kiemelte,

az utóbbi harminc év legsikeresebb négy éves ciklusa volt a 2016–2020 közötti időszak, az idei pedig csúcsévnek számít. 

„Eddig 33 millió lej volt a legtöbb összeg, amelyet a város beruházásokra költött. Idén már most 62 milliónál vagyunk, év végéig ez 80–85 millióig is felkúszhat” – tudatta, kiemelve,

százmillió lejnyi tartalékkal hagyja hátra a polgármesteri széket, amelyet a következő időszak beruházásainál önrészre tud majd fordítani az új városvezetés. 

„Romániában egyedülálló módon nekünk van idén a legmagasabb összegű beruházási portfóliónk. Közel annyit költöttünk el, mint amennyi bevételünk volt, ezt kevés megyeszékhelyen tudják megvalósítani” – értékelte Csíkszereda pozitív helyzetét. Elmondta, büszke a beruházáscentrikus és intézményileg hatékony városvezetésre, és meggyőződése, hogy amit tett a városért, azt jól tette.