Egyéb kategória

Milyen épített elemek kerüljenek Csíkszereda városbejárataihoz?

Május elején hirdette meg a csíkszeredai önkormányzat a város bejáratait jelző, jellegzetes épített elemek megtervezésére szolgáló pályázatot, amelynek során Csíkszereda identitását méltón képviselő alkotások elkészítésére gyűjtenek ötleteket.

A cél az, hogy a Székelyudvarhely, Gyergyószentmiklós, Szépvíz, Csíkpálfalva, Csomortán, Csíkszentlélek és Sepsiszentgyörgy irányából a városba érkezőket legfeljebb 2×2 méter alapterületű építmény fogadja, amely

a város nevét nemcsak románul és magyarul, hanem székely rovásírással is megjeleníti.

Tizenegy pályamunkát nyújtottak be, amelyeket az Albert Sándor főépítész, Bogos Ernő műépítész, Siklódi Ferenc és Ferencz S. Apor képzőművészek, illetve Korodi Attila polgármester alkotta szakmai zsűri bírál majd el.

Az ötleteket augusztus 31-ig a lakosság is véleményezheti, a zsűri ennek eredményét is figyelembe veszi.

A pályamunkák, amelyek igen változatos képet mutatnak, a városháza honlapján, a szereda.ro oldalon, illetve a városháza Facebook-oldalán tekinthetők meg, utóbbi felületen lehet ezeket lájkolni is.

A legjobb pályamunkák készítői szeptember 11-én pénzjutalomban részesülnek.

„Látszik a beküldött anyagokban, hogy vannak jó meglátások. Ezeket használjuk fel, a szakmai zsűri véleményezésével, de ez nem azt jelenti, hogy egyik pályázatot teljes mértékben beépítjük a tervbe, hanem a legtöbbet felhasználjuk belőle. Olyan vizuális világ jelent meg, amelyre én nem is gondoltam, és ez egy jó történet” – mondta kérdésünkre Korodi Attila polgármester. Hozzátette,

a végleges változat elkészítését tervezési felkérés előzi meg,

ez a szakmai zsűri és a lakosság által leginkább kedvelt ötlethez kötődik majd. A lakossági véleményezés azért is fontos, mert szeretnék látni, milyen a városlakók ízlésvilága – vázolta a városvezető, aki szerint amikor az önkormányzat dönt a tervezési megbízásról, akkor a szakmai zsűri véleménye és a közösség által leginkább kedvelt vizuális elem sokat fog számítani.

Ezeket a terveket nyújtották be