Egyéb kategória

Minden kerékpáros infrastruktúrára szükség van a városok élhetőbbé válásának érdekében

A városi tanács legutóbbi ülésén az egyik határozattervezet egy fedett kerékpártároló létrehozásáról szólt. Ennek kapcsán beszélgettünk Gál Sándorral, a Marosszéki Közösségi Alapítvány vezetőjével a kerékpáros infrastruktúráról, arról, hogy mi mindenre van még szükség Marosvásárhelyen, de az őszi terveik is szóba kerültek.

Szükség van a tárolóra?

A városi tanácsosok csütörtökön szavaztak egy fedett kerékpártároló kialakításáról Marosvásárhelyen.

A határozattervezet szerint a tárolót a Tudor lakótelepi Gyémánt parkban hoznák létre, 25 bicikli befogadására lenne alkalmas.

Minden fejlesztés fontos

Gál Sándor elmondta, hogy minden, a kerékpáros infrastruktúra fejlesztésére vonatkozó kisebb-nagyobb beruházásra szükség van Marosvásárhelyen. Legyen az kerékpártároló, bicikliút, hiszen

ezek mind népszerűsítik az alternatív közlekedést, és hozzájárulnak az élhetőbb város kialakulásához.

Kiemelte: a meglévő kevés kerékpárúton a biciklivel közlekedők száma 2-3 százalékos – ez csak úgy tud növekedni, ha egyre jobb lesz a kerékpárút-hálózat és biztonságosabb a két keréken való közlekedés. Összehasonlításképp elmondta, hogy

a kerékpáros hagyományokkal, kiépített bicikliutakkal rendelkező városokban 15 százalékos a két kereken közlekedők aránya, az autósoké pedig csupán 25 százalékos.

A fennmaradó hányadot a gyalogosok és autóbusszal közlekedők teszik ki. Ezek az ideális számok, amelyektől még messze van Marosvásárhely.

Gál Sándor tudomása szerint a legközelebbi nagy kerékpáros beruházás, újabb bicikliút kialakítása a Tudor lakótelepi nagy útjavítás során lesz, akkor a város Koronka felőli bejáratától a főtérig alakítják ki a járda mellett a kerékpárutat, a Dózsa György utcához hasonlóan.

Mozgalmas lesz az ősz

A Marosszéki Közösségi Alapítvány idén ősszel is megszervezi a Bikeathon kerékpáros adománygyűjtést, de

készülnek biciklis reggeli felszolgálására, és újraindítják az elmúlt tanévben népszerű lábbusz programot is.

Gál Sándor elmondta, hogy két általános iskola (Dacia és Mihai Viteazul) előtt egy úgynevezett iskolautcát alakítanak ki, lezárva a területet a gépkocsiforgalom előtt, lehetővé téve, hogy a diákok biztonságban megérkezzenek és távozzanak a tanintézetből. Az iskolák előtt útszakasz lezárásával bátorítják a lakónegyedből érkezőket, hogy ne autóval, hanem gyalog menjenek iskolába, és a szülőket is, hogy inkább így kísérjék el a kicsiket a tanintézménybe.