Egyéb kategória

Miniszter: nem azt várjuk el, hogy csökkenjenek a kiadások az egészségügyben, hanem hogy ne nőjenek

A kormány a péntek esti ülésén fogadta el a második deficitcsökkentő csomag részét képező jogszabálytervezetet, majd az ülést követően a tárcavezető ismertette a főbb intézkedéseket.

Mint hangsúlyozta, a módosítások egyik fő célja, hogy

kórházba fekvés helyett a járóbeteg-szakellátást vegyék igénybe a betegek

– ismerteti az Agerpres.

A miniszter szerint azáltal is javulni fog az intézmények teljesítménye, hogy

  • módosítanak a kórházmenedzseri versenyvizsga megszervezésén,
  • új kritériumrendszer alapján értékelik majd az igazgatók munkáját,
  • illetve bevezetik az intézmények átlátható és teljesítményalapú finanszírozását.

Rogobete emlékeztetett arra is, hogy a tervezet szerint megerősítik a családorvosi rendelők szerepét a rendszerben, és változik a finanszírozásuk, amelyet

80 százalékban a pácienseknek nyújtott szolgáltatások határoznak majd meg, és mindössze 20 százalékkal járul hozzá az úgynevezett fejenkénti díj.

A miniszter becslései szerint az intézkedések 3,1-3,2 milliárd lejes megtakarítást fognak eredményezni, amelyet az országos egészségügyi programokra fordítanak majd.

Nem azt várjuk el, hogy csökkenjenek a kiadások az egészségügyben, hanem hogy ne nőjenek”

– fogalmazott, hozzátéve, hogy az elmúlt négy évben az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (CNAS) költségvetése szinte a kétszeresére nőtt, 45 milliárd lejről közel 80 milliárd lejre emelkedett.

Rogobete azt is elmondta, hogy bár az eredeti tervek szerint október 1-től 6,5 lejre nőtt volna a szolgáltatásonkénti pont értéke a járóbeteg-szakellátásban, a szűkös költségvetés miatt erre csak 2026. január 1-től fog sor kerülni, 2027. január 1-től pedig 8 lejre nő a pont értéke.