Mindössze 10–15 percet vesz igénybe a frissen vágott disznó húsának ellenőriztetése, ennek ellenére az emberek többsége nem igényli, abban bízva, hogy az általa levágott állat egészséges, és nem történhet baj. Gáll József gyergyószentmiklósi állatorvos a Székelyhon érdeklődésére elmondta, hogy
sem a szabályok, sem pedig az emberek hozzáállása nem változott az utóbbi időben ezen a téren.
Általában azok nem ellenőriztetik az állat húsát, akik a disznót fülszám nélkül tartották.
– fogalmazott az állatorvos, aki elmondta, mostanában nem találkozott fertőzött állattal, de hat-hét évvel ezelőtt sokan kerültek kórházba amiatt, hogy fertőzött disznóhúst fogyasztottak.
Maros megyében Alsóidecsen és Kozmatelkén két körzetet lát el Brassai Huszár Miklós állatorvos, aki érdeklődésünkre elmondta: rágcsálók terjesztik a trichinózist, ezért is fontos a rágcsálóirtás. A sertés mivel mindenevő, megeszi a patkányt is, amelytől megbetegszik, és ha az ember nem fordít kellő figyelmet az ellenőriztetésre, akkor szintén megbetegszik, ha elfogyasztja a fertőzött állat húsát.
A Maros megyei szakember is felhívta a figyelmet, hogy ebben az időszakban,
november 25-től kezdődően az állatorvosok meghosszabbított program szerint, hétvégén is dolgoznak, vasárnap is várják a klienseket, ha igény van rá, az állatorvosi rendelő bejáratára kifüggesztett telefonszám hívható.
Tavaly Maros megyében egy mezőségi faluban fertőzésgóc alakult ki, a farmon ugyanis, ahol a sertéseket nevelték, a körülmények nem feleltek meg az állategészségügyi szabályoknak, sok volt a patkány, ezért azok közül, akik onnan vásároltak karácsony előtt disznót, nagyon sokan megbetegedtek, kórházba kerültek.
– figyelmeztet a szakember.
Sütő Edith és családja szombaton vágtak disznót és mielőtt hozzáláttak volna a feldolgozásához, az állat húsából egy darabot a szászrégeni állatorvosi rendelőbe vittek ellenőriztetni.
– magyarázta érdeklődésünkre. Míg más, általunk megkérdezett személy érdeklődésünkre azt mondta, soha nem vitték és nem is viszik a húst ellenőriztetni, mert „velük még soha nem történt semmi, az általuk felnevelt sertés pedig egészséges”.
A szakemberek arra is figyelmeztetnek, hogy a hagyományos módon levágott és feldolgozott sertés húsát csak saját használatra, és ne kereskedelmi célokra fordítsák.