Noha az elmúlt napok viharos időjárása jégesőket is hozott, az eddigi információk alapján azok a termőföldeken nem okoztak jelentős károkat, leginkább épületekben tettek kárt. A mezőgazdasági károk bejelentésére azonban 48 óra áll a gazdák rendelkezésére, így például
a szerdai vihar által okozott esetleges veszteségekről csak a bejelentési határidő letelte után alkothat pontos képet a Hargita Megyei Mezőgazdasági Igazgatóság.
Csütörtök délelőttig nem kaptak ilyen bejelentést – tudtuk meg az intézmény vezetőjétől, Romfeld Zsolttól. „A szerdai viharos időjárás a megye egyes részeit különbözően érintette, Udvarhelyt és Gyergyót jobban.
– mondta.
Az eddigi információk alapján a hónap első felében kialakult jégesők okozták a legnagyobb gondokat a Hargita megyei agrárszektorban.
Alcsíkon – Csíkszentmártonban, Csíkkozmáson és Lázárfalván – összesen mintegy 400 hektárnyi mezőgazdasági területet érintettek kisebb-nagyobb mértékben a jégesők
– közölte Romfeld Zsolt. A területek egy részén már felmérték a károkat, máshol ez jelenleg is folyamatban van. „Nem óriásiak a károk, de károk, és a gazdák számára az, amit természeti csapás miatt nem lehet betakarítani, az nagy kárt jelent. Teljes mértékben nem érintette egyik növénykultúrát sem, de részlegesen igen.”
Legnagyobb mértékben búzaföldeken tett kárt a jégeső, de burgonya- és silókukorica-földeken is jegyeztek veszteségeket
– tudtuk meg a megyei mezőgazdasági igazgatóság vezetőjétől.
A veszteségek kompenzálására a magánszemélyek adókedvezményt kaphatnak, de csak akkor, ha a kár mértéke meghaladja a 30 százalékot, és – gabona esetében – csak akkor, ha 2 hektárnál nagyobb területtel rendelkeznek, hiszen adózniuk is csak akkor kell.
A jogi személyek által elszenvedett mezőgazdasági károkat egy sürgősségi bizottság méri fel, amelynek az összehívását a megyei prefektusi hivatal rendeli el az önkormányzatok által továbbított kárbejelentési összegzések alapján.
A károsult jogi személyek azonban nem jogosultak adókedvezményre, ők utólag kaphatnak kártérítést, ha a károk országos mértéke alapján erről kormányhatározat születik – tájékoztatott a megyei mezőgazdasági igazgatóság vezetője. Hozzáfűzte ugyanakkor, hogy
az agrártevékenységet folytató jogi személyeknek alapvetően kellene legyen biztosítása is az általuk termesztett növénykultúrákra.
Ebben az esetben pedig a Vidéki Beruházások Ügynökségétől (AFIR) támogatást is igényelhetnek a biztosítás kamatköltségeinek a finanszírozására.