Számos pedagógus panaszkodik amiatt, hogy eszköztelennek érzi magát, amikor a diák az iskolában agresszíven nyilvánul meg, rombolja a környezetét, erőszakos a pedagógussal, társaival szemben. És éppen emiatt ennek manapság
nagyon kevés a következménye, a diák pedig tudja, hogy ettől nem is kell tartania
– véli Fogarasi Gyöngyi iskolai tanácsadó. „Lehet beszélgetni vele arról, hogy mit érzett, miért tette ezt, mit kellett volna tenni helyette; ha dühös, akkor hogyan lehetne lecsillapítani. Ez lenne a következő lépés, viszont ebben az esetben
még a magaviseleti jegy levonása sem alkalmazható” – fogalmaz a szakember, aki jól tudja, hogy az agresszív gyereket sem ajánlatos büntetni.
Hiszen az agresszív gyerekkel gond van, vele kell dolgozni, de számos helyzetben valóban semmiféle eszköz nem áll a pedagógus rendelkezésre. Sokszor csak úgy tudnak megállítani egy-egy agresszív viselkedést, hogy a rendőrség beavatkozását kérik, hiszen nem is biztos, hogy egy tanárnőnek „egészséges” lenne két serdülő fiú verekedésébe beleavatkozni, akik fizikai fölényben vannak vele szemben.
A szabályok és a sport fontossága
Minden csoport alakulásánál nagyon fontos rész a szabályok lefektetése. Gyakran nem eléggé következetes a pedagógus sem, és elnézi például, hogy a padtárs elveszi a másik ceruzáját, ami nincs rendjén – világít rá a Maros megyei szakember. Úgy fogalmaz,
fontos lenne megtanítani a gyereket arra, hogy megtanulja az énközlést,
azaz ki tudja fejezni szavakkal azt, hogy ragaszkodik a dolgaihoz, dühös, ha belenyúlnak a tolltartójába. Ha az ilyen kisebb megnyilvánulásokat az osztályközösségben nem állítják meg, akkor normákká válnak. Az is nagyon könnyen normává tud válni egy osztályközösségben, ami nem elfogadott, deviáns, innen pedig csak tovább gyűrűznek a dolgok – fejti ki az iskolai tanácsadó a csoporton belüli szabályok fontosságát.
Ugyanakkor nagyon fontos a sport, a rendszeres intenzív mozgás egy gyerek életében, hogy levezethesse az agresszióját. Fontos szünetben is kiküldeni a diákokat, hogy futkározzanak, ezáltal csökkenjen bennük a feszültség, mert nehéz nekik ötven percig egy helyben ülni. Innen jöhetnek a tanulásból adódó frusztrációk is – fogalmaz Fogarasi Gyöngyi.
Rendben van az, ha dühösek vagyunk
Kisebb gyerekeknél először meg kell állítani az agresszív viselkedést, és keresni kell az okokat, amelyek kiváltották belőle, hiszen ezek a dühkitörések nem a semmiből jönnek, vannak előjelei – hangsúlyozza a szakember, aki szerint
az érzelmeinket nem tudjuk kontrollálni, de tudjuk szabályozni.
Ez pedig lényeges különbség! Az a pedagógus, aki ismeri a gyereket, látja, hogy történik vele valami, hogy nagyon hiányos az érzelem- és viselkedésszabályozása. Ha a gyereknek azt az üzenetet közvetítik, hogy nem szabad megélni a negatív érzéseket, és azokat nem tartja elfogadhatónak a környezetéből senki, akkor egyre nő a frusztrációja, és egyre nehezebben tudja szabályozni az érzelmeit.
Fontos, hogy észleljük ezeket az érzelmeket, és tanítsuk meg a gyereket arra, hogy ezek elfogadhatók, teljesen normálisak,
mindenki átéli, csak az nem mindig normális, ahogyan reagálunk ezekre az érzelmekre.
Ugyanakkor tanítani kell nekik a pozitív viselkedésmódokat is. Fontos, hogy a gyerek el tudja mondani, hogy dühös, és miután ezt kimondta, kapjon pozitív visszajelzést, ne csak a negatívra reagáljon rá a környezete. Éreznie kell, hogy jól tette, hogy elmondta, amit érzett. Ezt a tanulási folyamatot a családban és iskolában egyaránt alkalmazni kell – vallja a tanácsadó.
Figyelembe kell venni azonban még számos tényezőt: például azt, hogy mi az, amit tenni tud a pedagógus, ha több speciális szükségletű gyerek van az osztályában, akikre külön oda kell figyelnie, miközben a tananyaggal is haladnia kell. Az iskolai tanácsadó
az egyik legnagyobb gondnak a magas osztálylétszámot látja, illetve azt, amikor sok speciális igényű gyerek kerül egy osztályba.
Sok pedagógus frusztrált amiatt, hogy már második osztálytól számonkérik tőlük a diákok teljesítményét, így kérdés, hogy mennyi idejük, energiájuk jut arra, hogy a nebulók érzelemszabályozására is tudjanak figyelni – ragadta meg Fogarasi Gyöngyi az oktatás rendszerszintű problémáját, hiszen egy nagyon teljesítményorientált világban nem igazán lehet átlátni, milyen háttér szükséges magához a teljesítményhez.