Egyéb kategória

Nem elég bevallani, be is kell fizetni az adót

Máthis István, a Kovászna Megyei Pénzügyi Hivatal helyettes igazgatója lapunknak elmondta: az adóbevallás határidő után is benyújtható, viszont ilyen esetben fennáll a szankció kockázata, viszont

ha május 25-e után ajánlja fel valaki az adója egy részét jótékony célra, azt már nem veszik figyelembe.

Az igazgatóhelyettes rámutatott, határidő előtt két nappal még az érintettek csak valamivel több mint fele tett eleget az adóbevallási kötelezettségének, a központi fejlesztési régióban 56,4 százalék, Kovászna megyében 58,3 százalék. Az előző évek tapasztalataira hagyatkozva arra számítanak, hogy

az utolsó napokban felpörög az adóbevallási kedv, és a befizetési arány jelentősen növekszik.

Az Országos Adóhatóság (ANAF) azt javasolja, hogy az egységes adóbevallást elektronikus úton nyújtsák be, azaz az úgynevezett privát virtuális téren (Spațiul Privat Virtual – SPV) keresztül, vagy az e-guvernare.ro weboldalon, elektronikus aláírás használatával. Mivel sokan halasztottak utolsó percre a feltöltést, a rendszer lassabban működik. Máthis István felhívta a figyelmet, hogy

nemcsak be kell nyújtani az adóbevallást, hanem ki is kell fizetni a vonatkozó összegeket, hiszen ennél a fejezetnél rosszabbak a mutatók.

Kovászna megyében a becslések szerint 17,3 millió lej kellene befolyjon az államkasszába, de az összeg 68 százalékát még nem fizették be, így szerda éjfélig még 11,4 millió lej kellene beérkezzen. Aki nem fizet, június elején kap egy felszólítást, akkor még lehetősége lesz törleszteni, akár 12 hónapra átütemezve is, ha nem,

június végén következik a kényszervégrehajtás, az adóhivatal központi szervere automatikusan zárolja az adósok bankszámláit.

Máthis István az adófelajánlás kapcsán elmondta, aki szerda éjfélig nem él ezzel a lehetőséggel, az államkasszában hagyja a jótékony célra felajánlható összegeket. Tavaly 15 ezer Kovászna megyei lakos rendelkezett az adója 3,5 százalékáról, egy részük két évre, ők most nem kell tegyenek semmit. Idén két nappal a határidő előtt még csak 8600 felajánlás érkezett be, bíznak abban, hogy ezek száma is növekszik szerda éjfélig.

A civil szervezetek összegyűjthetik a felajánlásokat, ám a korábbi évektől eltérően nem vihetik be papíron az adóhivatalba, fel kell töltsék a hatóság platformjára.

Idén az újítás némi fejtörést okozott a kisebb alapítványok, egyesületek képviselőinek, ám miután eligazították őket, belátták, hogy így sokkal egyszerűbb a folyamat – részletezte Máthis István. Hangsúlyozta: a magánszemélyek továbbra is bevihetik a 230-as formanyomtatványt az adófelajánlással papíron, vagy elküldhetik postán, ám a civil szervezetek ezt nem tehetik meg, ők elektronikusan kell feltöltsék.