Már korábban hallani lehetett a városban, hogy Török Csaba, a Gyergyószentmiklós gyilkostói területeit hasznosító Monturist Kft. ügyvezetője
az önkormányzat értesítése nélkül, saját maga számára vásárolta meg a cég 2,5 százalékos tulajdonrészét, amelyet eredetileg a felszámolás alatt álló GO Rt. birtokolt.
Erről azonban hivatalos formában csak most értesült a képviselőtestület. Ez abból a javaslatból derült ki, amelyet az ügyvezető nyújtott be a tanács számára, hogy az augusztus 12-re összehívott tulajdonosi közgyűlésen elfogadtassa más, általa indítványozott napirendi pontok mellett.
A cégben Budapest V. kerületének önkormányzata a többségi tulajdonos 51 százalékos tulajdonrésszel, Gyergyószentmiklós önkormányzatához és a város korábbi közműszolgáltató vállalathoz, a GO Rt-hez tartozott összesen 49 százalék. A GO Rt-é volt ebből 2,5 százalék, amit a dokumentumok szerint idén januárban az Innovativ Const Kft. vásárolt meg. Ennek ugyanaz a Török Csaba az adminisztrátora, aki egyben a Monturist ügyvezetője is.
Még a tanácsülés elején Kulcsár László képviselő kérte Csergő Tibor polgármestertől a Monturisttal kapcsolatos napirendi pont elnapolását. Amint rámutatott,
olyan dolgok vannak benne, amelyek részletesebb átbeszélést igényelnének, és amelyekkel nem értenek egyet.
A cég működési szabályzata módosításának kivizsgálását, a 2,5 százalék tulajdonrész problémáját említette többek között. (Ugyanis, mint kiderült, valamikor, valahogyan úgy módosult a cég működési szabályzata, hogy most a tulajdonrész átruházása megtörténhetett a két másik tulajdonos beleegyezése nélkül– szerk. megj.)
A polgármester azonban ragaszkodott ahhoz, hogy napirenden maradjon a tervezet, így tárgyalni kellett róla.
A tervezethez Bajkó László szólt hozzá elsőként, aki úgy fogalmazott, hogy olyan adminisztrátor terjesztette elő a testület konzultálása nélkül a napirendi pontokat, aki bizonyíthatóan érdekellentétben van az általa vezetett céggel, és aki Gyergyószentmiklós és a város közvagyona ellen dolgozik.
Az édesanyja nevén szereplő, de általa vezetett kft. nevében tett ajánlatot a Monturist 2,5 százalékos tulajdonrészének megvásárlására a GO Rt. felszámolási folyamatát intéző Mures Insolvency, és ezt meg is kapta.
Mint elhangzott, a felszámoló évekkel korábban felajánlotta ezt a tulajdonrészt átvételre a másik két társtulajdonosnak, de ez az ajánlat nem jutott el akkor sem a városházára sem a képviselő-testülethez.
Amint azonban Török Csaba ügyvezetőként a lehetőségről tudomást szerzett, nem értesítette erről a tulajdonosokat, hanem magának vette meg a 2,5 százalékos részt.
A polgármester pedig vehemensen kiáll mellette ebben.
Kulcsár László az RMDSZ-frakció nevében erkölcstelennek és elfogadhatatlannak nevezte a tranzakciót. Rámutatott:
az adminisztrátornak kötelessége lett volna értesíteni a két tulajdonos önkormányzatot arról, hogy a felszámoló átadná a kérdéses tulajdonrészt számukra, azonban Török ezt nem tette, és saját érdekeinek megfelelően használta fel ezt az információt.
Leszögezte: kezdeményezik a Monturist adminisztrátorának azonnali felfüggesztését. Ugyanakkor tárgyalást kezdeményez Budapest V. kerületével a jövőbeli szándékokról. Azt szeretnék, ha Gyergyószentmiklós önkormányzata lenne az egyedüli tulajdonos, azaz kivásárolnák a budapestieket. Hozzátette, az RMDSZ-frakció tartózkodni fog ennél a napirendi pontnál.
Bajkó László a maga során több kiegészítő pontot javasolt az augusztusi közgyűlés napirendi pontjaihoz. Többek között azt, hogy
vizsgálják ki, miként történt a Monturist működési szabályzatának módosítása.
Továbbá a derüljön ki a szóban forgó tulajdonrész adásvételének részletei, a tranzakciót pedig nyilvánítsák semmissé, mi több, az adminisztrátort azonnal függesszék fel és nevezzenek ki a helyére ideiglenes cégvezetőt. (A polgármester által támogatott eredeti javaslat Török Csaba mandátumát öt évvel hosszabbítaná meg – szerk. megj.)
A képviselő-testület elé terjesztett, a Monturist adminisztrátorának javaslatai között szerepelt többek között a tulajdonosi közgyűlés tájékoztatása arról, hogy 2022. januárjában változás történt a Monturist tulajdonosi szerkezetében. (Elfogadtatásra terjesztette be továbbá a Gyilkos-tó környezetében tervezett fejlesztések dokumentációit, valamint visszavonásra javasolta azt a 2020-as határozatot, amely a Monturist felszámolását döntötte el, nem utolsó sorban pedig azt javasolta, hogy az adminisztrátor októberben lejáró mandátumát 2027-ig hosszabbítsák meg.)
Amikor sor került a szavazásra, a polgármester Csergő Ottó, Keresztes Zsombor és Antal Szabolcs tanácsosokat javasolta, hogy ők képviseljék az önkormányzatot a tulajdonosi közgyűlésen. Ezt meg is szavazták a képviselők. Azonban ez volt az egyedüli lényeges pont, amihez támogatását adta a testület.
Sorra elutasították ugyanis a Török Csaba által megfogalmazott és a polgármester által előterjesztett napirendi pontokat, megszavazták viszont Bajkó László javaslatait.
A testület jelenlévő tagjai közül egyedül Csavar Gábor szavazott igennel a polgármester előterjesztésére és nemmel a Bajkóéra, a többiek ellene szavaztak vagy tartózkodtak. Ennek értelmében
a három kijelölt képviselő az adminisztrátor menesztését, a kivizsgálások elindítását, a tulajdonrészek adásvételének semmissé nyilvánítását kell támogassa a Monturist augusztusi közgyűlésén.
Kérdés azonban, hogy mi történik majd akkor. Ugyanis, mint elhangzott, Budapest V. kerülete már egy hónapja szavazott ezekről a témákról és el is fogadta a Török Csaba által javasoltakat.