Egyéb kategória

Népi mesterségek háza: tervből valóság

Az Európai Unió Leader-programjában pályázott sikeresen másfél éve az oroszhegyi önkormányzat, hogy megépíthessék a községközpontban a Népi Mesterségek Házát. A beruházás értéke 210 ezer euró, az anyagiak felét a támogatásból biztosítják, a többit az önkormányzat teremti elő.

A hagyományok megélése

Noha ritkábban használják ezt a szót,

mi a hagyományok megélésében, nem pedig az őrzésében vagy éppen ápolásában hiszünk,

ezért is döntöttünk a Népi Mesterségek Házának megépítése mellett” – mondta a Székelyhonnak Bálint Elemér Imre, Oroszhegy polgármestere.

Kétszobás, tornácos parasztházat építenek, amelynek az udvara is közösségi tér lesz.

Az épület egyik termében a népi textíliákat és azok elkészítési módját mutatják be, míg a másikat a fafaragásnak és a székelykapu-készítés bemutatásának szentelik.

{M1}

A településvezető megjegyezte: noha az eredeti elképzelésben nem szerepelt, az udvaron egy kovácsműhelyt is be fognak rendezni. Az említett mesterségek bemutatása azért lesz igazán élő, mert mesterembereket is bevonnak a projektbe, akik szemléltethetik a munkát.

A cél elsősorban a gyerekek okítása,

a polgármester viszont bízik benne, hogy turisztikai hozadéka is lesz a megvalósításnak. Arra is kitért, hogy fontos az épület, illetve a hozzá tartozó udvar közösségi térré formálása – asztalokat, székeket, padokat, ivókutat is elhelyeznek ott –, hiszen korábban, terület hiányában nem tudtak hasonló megvalósítást létrehozni.

Augusztusra teljesen elkészül

Már állnak az épület falai, a tetőfedés és vakolás is lezajlott, ugyanakkor a végéhez közelednek a közművesítéshez tartozó épületgépészeti munkálatok is – részletezte a polgármester. Közölte, egyebek mellett a szigetelés, továbbá a falak lefestése van még hátra.

Az udvaron is elvégezték a földmunkálatok jó részét – támfalakat építettek, valamint a csatornarendszer is elkészült –, a későbbiekben a kövezett sétányok és a zöldövezetek kialakításán, továbbá egy játszótér és egy kerekeskút létrehozásán fognak dolgozni. Az építkezési munkálatok nyolcvan százalékát már elvégezték – a kivitelezés augusztus közepéig kell befejeződjön.

Ezek után már rajtunk, a közösségen múlik, hogy miként hasznosul a beruházás”

– mondta Bálint Elemér Imre.