A kabinet szerdán délután adott ki közleményt, miszerint bruttó ezer lejjel növelik június elsejétől a pedagógusok bérét „az új bértábla szerinti fizetésemelés előlegeként”. Ami pedig a kisegítő személyzetet illeti, ők bruttó 400 lejes béremelésben részesülnek a kormány szerdai ajánlata szerint.
Erről Bukarestben készek voltak már csütörtökön sürgősségi rendeletet elfogadni, de mint szerdán este a szakszervezetek visszajelzése alapján kiderült, nem kell sietni vele: a tanügyiek nem fogadják el ezt az ajánlatot.
„A sztrájkot folytatjuk, legyen világos. Nem fogadták el (a szakszervezeti tagok – szerk. megj.) a bruttó 1000 lejes fizetésemelést sem.
– nyilatkozta szerda este a sajtónak a Szabad Tanügyi Szakszervezetek Szövetségének (FSLI) elnöke.
Simion Hăncescu hangsúlyozta, a szakszervezeti tagok azt is kérik, hogy már januárban kaphassák meg a jövő évtől hatályba lépő új pedagógusi bértábla szerinti teljes fizetésemelést, ne csak a 40 százalékát, amit a kormány ajánlott. Közölte azt is, hogy a kormány határozott szándéka június elsejétől bruttó 1000 lejjel növelni a tanárok és bruttó 400 lejjel a kisegítő személyzet fizetését.
Arra a kérdésre, hogy folytatják-e a tárgyalásokat, a FSLI elnöke kijelentette, „ez a kormányon múlik. Lássuk az intézkedéseket. (…) Az emberek döntenek, nem mi. Legyenek türelmesek, mert nincs sok hátra keddig. Holnaptól keddig szabadnapok következnek, és nem lesz oktatás” – idézi az Agerpres hírügynökség a szakszervezeti vezetőt.
Arra a kérdésre, hogy mi történik, ha a kormány csütörtökön elfogadja a bruttó 1000 lejes béremelésről szóló sürgősségi rendeletet, Hăncescu azt válaszolta, „csak megismételni tudom azt, hogy erről a szakszervezeti tagok döntenek”.
Újra tárgyalt szerda este a miniszterelnök a Victoria-palotában a tanügyi szakszervezetek vezetőivel, akikkel ismertette azokat a béremeléseket, amelyeket a csütörtöki ülésén készül elfogadni a kabinet. E szerint
-
júniustól a pedagógusok és a kisegítő tanszemélyzet bére bruttó 1000 lejjel, a kisegítő személyzeté bruttó 400 lejjel nő.
-
Emellett a jövőre hatályba lépő új közalkalmazotti bértörvény szerint a kezdő pedagógusok fizetése nem lesz kisebb az országos bruttó átlagbérnél.
-
A fizetéseket több szakaszban emelik az új bértörvényben előírt összegig, a jogszabály hatályba lépésétől számított legtöbb három éven belül. Az első szakaszban az előirányzott teljes béremelés 40 százalékát kapják meg a tanügyi alkalmazottak.
A közlemény szerint a kormánykoalíció ismételten felelősségre inti és felszólítja a tanügyi alkalmazottakat, hogy
fejezzék be a sztrájkot,
és tegyék lehetővé, hogy a több mint hárommillió romániai diák, akik közül közel 300 ezren készülnek az országos képességfelmérésre és az érettségire, visszatérhessenek az iskolába.