A tárlat elején Balázs Attila, a fotós unokatestvére, munkatársa és közeli barátja méltatta az alkotót, mutatta be a munkásságát. Beszédében kiemelte, amikor a női test ábrázolása jön szóba, a szemlélő általában szemérmes és meggondolt lesz, olyan, aki tart a társadalmi szabályoktól.
Mint mondta, ez talán annak is betudható, hogy manapság megannyi olcsó, profán, vulgáris és obszcén képi tartalom ömlik szembe velünk a különböző elektronikai eszközökön, és nem mindig tudjuk megválogatni ezeket. Előd azonban a sajátos művészi látásmódjával – amely ezen a kiállításon is megmutatkozik – azt üzeni nekünk, hogy
figyeljünk oda és szelektáljunk.
Előd fotózással való ismerkedése fekete-fehér, 35 milliméteres filmmel kezdődött a ’90-es évek elején, a nemrégiben szintén kiállítást tartó Balázs Ferenc műhelyében, ez pedig máig meghatározza a fotózáshoz való viszonyulását, mert
több időt szeret eltölteni fotózással, mint retusálással, utómunkával.
„Ő abban világban tanult meg fotózni, ahol a fotográfia a fejben és a művészi lélekben születik meg. Ahol a technika csupán segédeszköz, de nélküle sem esik kétségbe. (…) Előd nem alkuszik, és ezt nagyon jól teszi, mert hosszú távon egy alkotó számára ez az egyetlen járható út” – fogalmazott Balázs Attila.
Kovács Árpád művészettörténész szerint rendkívül sokrétű tevékenység az Elődé, hiszen nagyon kevés olyan szegmens van a fotózás szempontjából, amelyben nem dolgozott. „Azt is mondhatnánk, hogy épp emiatt nagy tapasztalattal és sok eredménnyel megáldott fotós, aki nemcsak technikai, hanem elméleti síkon is nagy rálátással rendelkezik.
– fogalmazott a szakember. Kovács Árpád ugyanakkor azt is kiemelte, hogy Előd gondosan előkészíti témáit és ahhoz kitartóan, elszántan ragaszkodik.
A kiállított képekről elmondta, a fotós a női aktokkal az érzelmek és gondolatok széles skáláját jeleníti meg a mozgás és a fény dinamikájával. Változatos technikai megoldásokat alkalmaz, és több helyen festői hatások elérésére törekszik.
A méltatások végén az alkotó is üdvözölte a szép számban összegyűlt résztvevőket, akik a fotókról és a fotográfusról kapott információk birtokában vehették szemügyre a fekete-fehér képeket. A kiállított fotókat hármasával tagolták: a víz alatt készültek a mélységet szimbolizálják, a levegőből készítettek a magasságot, míg a stúdiófelvételek e kettő között szerepelnek.