A székelyudvarhelyi városháza Szent István Termében megtartott gálán dr. Nagy Benedek, a Sapientia – EMTE üzleti tudományok tanszékének vezetője mutatta be a hét szakember által összeállított stratégiát, majd Albert Sándor városmenedzser, dr. Geréb László, a Romániai Magyar Közgazdász Társaság elnöke, Nagy György, az Udvarhelyszéki Kis- és Középvállalkozók Szövetségének elnöke, valamint Szakács-Paál István, a Harghita Business Center (HBC) igazgatója díjazták az udvarhelyi vállalkozásokat.
A székelyudvarhelyi városvezetés a Harghita Business Centert bízta meg, hogy találjon olyan szakértőket, akik összeállítják a város jövője szempontjából meghatározó fontosságú dokumentumot – Székelyudvarhely gazdasági stratégiáját.
Mint Szakács-Paál István, a HBC igazgatója – aki maga is részt vállalt a projektben – elmondta, a dokumentum meghatározza a város közeljövőjét, ugyanakkor egyfajta kommunikációs eszköz is lesz a lakossággal és a város gazdasági szervezeteivel, hogy Székelyudvarhelynek kiszámítható jövője legyen.
Ígéretük szerint széleskörűen fogják ismertetni a stratégiai célokat és határidőket, ugyanakkor felelősöket neveznek meg minden munka mellé.
A 160–170 oldalas dokumentum által reményeik szerint megtalálják Székelyudvarhely gazdasági irányát. Az oktatás átalakítása, hátrányos helyzetűekre való figyelem, vállalkozók és tudásorientált tevékenységek támogatása, humánerőforrás- és infrastruktúra-fejlesztés, digitalizáció és szolgáltatásfejlesztés, a turizmus fellendítése – ezek mind a részét képezik Székelyudvarhely jövőképének. A megvalósítások ellenőrzésére felmerült egy stratégiai bizottság létrehozása, illetve egy tapasztalt vállalkozókból álló gazdaságfejlesztési tanács megalkotása is, akik hozzáértésükkel segíthetnék a városháza munkáját.
A stratégia bemutatását követően Székelyudvarhely Polgármesteri Hivatala, a Romániai Magyar Közgazdász Társaság (RMKT) és az Udvarhelyszéki Kis- és Középvállalkozók Szövetsége (UKKSZ) mérhető kategóriákban díjazta az udvarhelyi vállalkozásokat.
A városháza és a két gazdasági szervezet egy-egy általa választott kategóriában ítélt oda három elismerést:
a polgármesteri hivatal a legtöbb munkaerőt foglalkoztató három céget, az RMKT a legnagyobb nyereséget elérő három vállalkozást, az UKKSZ pedig a legnagyobb üzleti forgalmat lebonyolító három vállalkozást méltatta a 2020-as pénzügyi adatokat figyelembe véve.
Mindemellett a Harghita Business Center vállalkozói inkubátorház is odaítélt egy-egy díjat a kiemelkedő társadalmi szerepvállalás, a sikeres generációváltás és a legsikeresebb fiatal vállalkozó kategóriákban.
„Városlakóként a vállalkozók azért fontosak, mert munkahelyet biztosítanak, vezetőként viszont azért, mert a város működésének a motorjai, és nem utolsósorban viszik a hírét Székelyudvarhelynek, ezért mi hálásak lehetünk nekik, és hálásak is vagyunk” – fogalmazott a díjak átadását megelőzően Albert Sándor városmenedzser.