Az oktatási minisztérium adatai szerint 8534 tanár jelentkezett a véglegesítő vizsgára országosan, de végül csak 7844 pedagógus jelent meg, 690 jelentkező nem jelent meg vagy kiment a teremből a vizsgatétel láttán. Öten próbáltak meg csalni országos szinten, őket el is kapták, kizárták a vizsgáról.
A véglegesítő vizsga azért fontos a pedagógusok életében, mert ez jogosítja fel őket arra, hogy a tanári pályán maradhassanak a közoktatásban.
Ahhoz pedig, hogy sikeres legyen, az írásbeli teszt és a gyakorlati vizsga is egyenként 7 fölött kell legyenek, és az átlaguk pedig legalább 8-as kell legyen. Azok a jelöltek, akiknek az átlaga nem haladja meg a nyolcast, csak határozott idejű szerződéssel alkalmazhatók, és nem lépnek előre a tanári pályán.
A legtöbben román nyelvű óvodapedagógusi (2599), román nyelvű tanítói (1488), testnevelés és sporttanári (753), valamint matematika (376) tanári véglegesítőre jelentkeztek országos szinten.
Kovászna megyében összesen 110 jelentkező volt, ebből nyolcvanan értek el nyolcasnál nagyobb jegyet, vagyis nekik sikerült a véglegesítő vizsgájuk, harminc pedagógusnak nem. Ez azt jelenti, hogy
a vizsgázók 72,72 százaléka továbbléphet a tanári pályán.
Az elmúlt évben csak 63 százalékos volt a sikeresen vizsgázók aránya a megyében – közölte a Székelyhonnal Kiss Imre, Kovászna megye főtanfelügyelője.
Hargita megyében 165 pedagógus jelent meg a vizsgán, egy közülük visszalépett, tehát 164 dolgozatot javítottak ki, amelyből 121 dolgozat nyolcas fölötti jegyet érdemelt, 43 pedagógus nyolcas alatti jegyet ért el a véglegesítő vizsgán – tudtuk meg az adatokat Péter Kinga tanfelügyelőtől.
Legtöbben a magyar óvónői véglegesítő vizsgára jelentkeztek be Hargita megyében.
Maros megyében 215-en jelentek meg a véglegesítő vizsgán, ebből egynek törölték a vizsgáját valamilyen szabálytalankodás miatt. A résztvevők közül 157-en értek el nagyobb jegyet mint nyolcas, tehát a jelentkezők 72,9 százalékának sikerült a véglegesítő vizsgája. 57 jelentkező nyolcas alatti átlagot ért el, de legtöbben közülük hetes és nyolcas közötti jegyet kaptak, és egy pedagógus ért el tízes osztályzatot – közölte a Székelyhonnal Niţă Fănică Maros megyei főtanfelügyelő-helyettes.
A fellebbezéseket a vizsgaközpontokban kell benyújtani a jóváhagyott menetrend szerint július 30-án (20 óráig) és július 31-én (12 óráig). A fellebbezéseket e-mailben is el lehet küldeni a vizsgaközpontok által közölt címekre. A végleges eredményeket augusztus 6-án teszik közzé a vizsgaközpontokban és a fent említett honlapon. Tavaly 1235 fellebbezést nyújtottak be, míg 2022-ben 1528-at.