Bár az elmúlt hónapokban önerőből, „saját meggyőződésből” már négy utca közvilágítását cserélték le LED-es fényforrásokra, márciustól egy nagy beruházás során Marosszentgyörgy és a hozzá tartozó Tófalva, illetve Csejd községek teljes közvilágítása megújul. Erre kap ugyanis finanszírozást a marosszentgyörgyi önkormányzat egy sikeres pályázat révén a Könryezetvédelmi Alaptól.
A beruházás értéke egymillió lej, és csak két százalékos önrészt kell biztosítson az önkormányzat
– tudtuk meg Sófalvi Szabolcs polgármestertől.
A település vezetője elmondta, 150 utcában több mint ezer lámpatest van, így a havi energiaszámla nem alacsony Marosszentgyörgyön, többek között ezért is szerették volna megújítani a közvilágítási rendszert, valamint hatékonyabbá és olcsóbbá tenni a működtetését. Az új világítótestek legfontosabb tulajdonsága, hogy LED-es fényforrások, így fogyasztásuk töredéke az elődjeikének. Ugyanakkor,
míg a hagyományos közvilágítás két üzemállapotban működött, azaz vagy világított, vagy nem, addig az új lámpatestek szabályozható fényerősséget biztosítanak.
„Szabályozni tudjuk például azt, hogy egy kevésbé forgalmas utca kevésbé legyen megvilágítva éjszaka, de ha feltűnik egy autó vagy egy gyalogos, akkor rögtön erősebben világítsanak majd a lámpatestek” – magyarázta Sófalvi Szabolcs. A folyton változó napkeltékhez és napnyugtákhoz is könnyebben lehet igazítani ezeknek a lámpatesteknek a ki-be kapcsolását, ugyanakkor a technológiának köszönhetően egy meghibásodás is azonnal észlelhető, és karbantartása jóval gyorsabban megtörténhet.
Ami pedig a számlákat illeti,
a polgármester szerint 4-5 ezer lejjel kisebb költségek várhatók havonta,
jelenleg körülbelül 10 ezer lejre rúg ez. Ugyanakkor lesznek parkok, ahol napelemes közvilágítás működik majd. „Minden lámpatestet kicserélünk, ugyanakkor minden oszlopon lesz ezentúl lámpatest. Tehát több lámpatest és erősebb megvilágítás lesz, mégis jóval kevesebb pénzbe kerül majd” – összegezte az előnyöket a polgármester. Hozzátette:
a pályázatot 2020-ban nyújtották be, tavaly nyerték meg, megtörtént a szerződéskötés, majd a közbeszerzési eljárás is, így március hónap elején nekifoghatnak a nagyszabású munkálatnak.
A tervek szerint öt-hat hónap alatt újítják fel teljesen a közvilágítást a százötven utcában.